Két héttel a romániai parlamenti választások előtt a felmérések továbbra is a jelenleg kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) győzelmét jelzik, de a jobbközép formáció és a második helyre jósolt szociáldemokraták közötti különbség csökken. A fogadóirodák szakértői szerint 31 százalékkal nyeri meg a december 6-i megméretést a PNL, és 28 százalékos támogatással fut be másodikként a Szociáldemokrata Párt (PSD). A két nagy pártot a liberális Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) követi 17 százalékkal. Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépi még a balközép Pro Románia Párt, valamint a nacionalista Népi Mozgalom Pártja (PMP), 7-7 százalékos eredménnyel.
Az Adevarul című bukaresti napilap értesülései szerint az RMDSZ a kulturális,
a környezetvédelmi és az egészségügyi tárca vezetését célozza meg abban az esetben, ha része lesz a választások utáni hatalmi koalíciónak.
A kultúráért felelős minisztériumot Kelemen Hunor pártelnök vagy Hegedüs Csilla irányítaná. A lap úgy tudja, hogy a Ludovic Orban kormányfőhöz közel álló PNL-s politikusok leginkább egy „vegytiszta” PNL-kabinetet szeretnének, amely mögött – a PNL-hez hasonlóan – az Európai Néppártot erősítő PMP és RMDSZ, illetve az alanyi jogon parlamenti mandátumot szerző nemzetiségi képviselő teremtene többséget. Klaus Johannis államfő viszont inkább egy stabil támogatottságú koalíciót szeretne, amelynek az USR is része.
Lesz-e érezhető kihatása a kampányra, az eredményekre az eddig tizenegy halálos áldozattal járó, november 15-i karácsonkői (Piatra Neamț) kórházi tűzvésznek, felelősségre vonják-e a szavazók a PNL-kormányt? – kérdezte lapunk Illyés Gergelytől, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársától.

Fotó: MTI/AP/Exploziv TV Neamț
– A kampány a járványkezelésről szól, az összes párt ezt a kérdést állította középpontba, egész egyszerűen azért, mert az embereket érthető módon semmi sem foglalkoztatja jobban ennél a kérdésnél.
A tűzesetet politikai értelemben olyan eseménynek tartom, amely nem alkalmas rá, hogy megváltoztassa az emberek politikai opcióit, inkább a táborok megerősítésére szolgálhat
– hangsúlyozta a politológus. Úgy látja, a felelősség kérdése – ha azt nem jogi értelemben vizsgáljuk – relatív. A bukaresti kormány támogatói szerint nem felelős a kormány, mert hosszú évek óta rosszak a körülmények a kórházakban, a kabinet ellenzői szerint pedig igen, mert mindig a hivatalban levő kormányzat a felelős – mondta Illyés Gergely.