– Soha! Egy másik nőt se tudnék elviselni a férjem mellett, nemhogy hármat! – fakadt ki felháborodottan Maram, mikor néhány éve Szaúd-Arábiában arról faggattam, hozzámenne-e olyan férfihoz, aki több feleséget tart. A fiatal egyetemista lány úgy vélte, ma már a konzervatívként ismert iszlám királyságban is egyre ritkább a többnejűség, ami szerinte azért lehet, mert míg nagyapjának még két felesége volt, az ő generációja számára ez a szokás már idegen. „És ha féltek, hogy nem tudtok igazságosan bánni az árvákkal, akkor házasodjatok azokkal (másokkal), akik megfelelőek számotokra a nők közül – kettővel, hárommal vagy néggyel” – írja a Korán (4. szúra, 3. vers), amely egyes értelmezések szerint akár négy feleséget is engedélyez a muszlim férfiaknak. Tudvalévő, hogy magának Mohamednek is több felesége volt. Csakhogy a szöveg folytatódik: „De ha attól féltek, hogy nem tudtok igazságosak lenni köztük, akkor vegyetek el csak egyet…” Ez pedig más magyarázatok szerint azt jelenti, hogy minden asszonnyal teljesen egyformán kell bánni, ami egyes hittudósok szerint gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Érveik szerint a többnejűséget a próféta idejében még a szükség indokolta, hogy az özvegyek, árvák ne maradjanak egyedül, mára azonban ez meghaladottá vált.
Az ideológia mellett a gyakorlat visszaszorulásában nem utolsósorban annak is nagy szerepe lehet, hogy több feleség eltartása rendkívüli költségekkel jár, amit csak kevesen engedhetnek meg maguknak.

Fotó: Muhammad Hamed / REUTERS
Az amerikai Pew Research Center minap közzétett, 130 országot és térséget vizsgáló elemzéséből kiderül, hogy még az olyan muszlim többségű országokban, ahol a törvény engedélyezi a többnejűséget – például Törökországban vagy Tunéziában ugyanis tilos – is rendkívül ritka, hogy a férfiak több nőt vegyenek el. Afganisztánban, Pakisztánban, Bangladesben, Iránban és Egyiptomban is egy százalék alatt van az arány. A gazdag öböl menti államok ugyan nyilvános adatok híján nem szerepeltek a felmérésben, ám más tanulmányok korábban ezekben is öt-nyolc százalékra becsülték a számukat, erősen csökkenő tendenciával. A Pew Research Center kimutatása szerint a folyamat az egész világra jellemző. Napjainkban a világ teljes népességének kevesebb mint két százaléka él poligám kapcsolatban, a legtöbb országban a jogszabályokkal összhangban az arány alacsonyabb a 0,5 százaléknál is. A szokás a legaktívabban Afrikában él még, a szubszaharai térségben 11 százalékra teszik az olyan kapcsolatokat, ahol kettőnél többen élnek együtt. Élen jár e tekintetben Burkina Faso (36 százalék), Mali (34 százalék), Gambia (30 százalék).