Ezrek tiltakoztak a január 26-i nemzeti ünnepen, Ausztrália napján országszerte az ellen, hogy az ünnep a brit gyarmatosítók emlékét idézi.
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre
Videón, ahogy leszáll a kínai elnök gépe.
Ezrek tiltakoztak a január 26-i nemzeti ünnepen, Ausztrália napján országszerte az ellen, hogy az ünnep a brit gyarmatosítók emlékét idézi.
Ausztrália napja 1994 óta nemzeti ünnep az országban. 1788-ban ezen a napon érkezett meg a kontinensre az első brit gyarmatosító flotta. Az azt megelőzően már hatvanezer éves történelemmel rendelkező őslakos közösség számára viszont ez nem ad sok okot az ünneplésre; legtöbbjüknek gyásznap a mai, amikor a tőlük elvett földekre, a brit gyarmatosítók és a velük együtt behurcolt betegségek által megölt emberekre emlékeznek.
Sydneyben mintegy háromezren tiltakoztak az „invázió napja” ellen, holott a koronavírus-járvány miatt legfeljebb ötszáz fős rendezvények tarthatók. A rendőrség tömeges őrizetbe vételekkel fenyegetőzött, de végül csak négy embert tartóztattak le. Melbourne-ben a tiltakozók százfős csoportokban gyűltek össze, hogy ne sértsék meg az előírásokat. Az ország minden államának fővárosában tartottak tiltakozásokat.
Aktivisták kampányt indítottak, hogy másik napon legyen az ország nemzeti ünnepe, amely nem idézne fel történelmi sérelmeket és fájdalmakat az őslakos közösségben, de Ausztrália jobboldali miniszterelnöke, Scott Morrison azon az állásponton van, hogy igenis ezen a napon kell megtartani az ünnepet. – Azért ezen a napon ünnepelünk, mert ez az a nap, amely örökre megváltoztatta az ország sorsát. Ezt nem lehet megúszni vagy megváltoztatni – szögezte le Morrison.
Videón, ahogy leszáll a kínai elnök gépe.
Kémkedéssel vádolják a diplomatát, az orosz nagykövetet behívatta a kormány.
Kovács Zoltán államtitkár keményen nekiment a brit közszolgáti média magyarországi tudósítójának.
Videón a Hszi Csin-ping kínai elnök érkezését megelőző hatalmas készülődés.
Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel
Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába
Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről
Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára
Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél
Megint bejött a japánok számítása, itt a hibridek aranykora
Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza
Férfi kézi: három játékosát itthon hagyta a magyar válogatott
A kormány meghozta a döntést az üzemanyagárakról + videó
Erőszakkal fenyeget Magyar Péter
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Videón, ahogy leszáll a kínai elnök gépe.
Kémkedéssel vádolják a diplomatát, az orosz nagykövetet behívatta a kormány.
Kovács Zoltán államtitkár keményen nekiment a brit közszolgáti média magyarországi tudósítójának.
Videón a Hszi Csin-ping kínai elnök érkezését megelőző hatalmas készülődés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.