A következő hullám kezdete attól függ, hogy rosszul csináljuk-e a dolgokat

Először a turistaszezon miatti lazítások, majd a karácsonyi enyhítések vezettek az egyre súlyosabb járványügyi adatokhoz Spanyolországban. Az egészségügyi rendszer többször került kritikus helyzetbe. Januárban sorra dőltek meg a negatív rekordok, a harmadik hullám még az elsőnél is borzalmasabbnak bizonyult. Ennek ellenére már most szó van a húsvéti lazításról, ezzel együtt pedig egy kiszámíthatatlan negyedik hullámról.

Madrid, 2021. január 19. Az új koronavírus elõidézte Covid-19-ben szenvedõ beteg érkezik az új madridi Enfermera Isabel Zendal Sürgõsségi Kórházba 2021. január 18-án. Ezen a napon 392 vírusbeteget kezeltek itt, többet, mint a madridi régió bármelyik másik kórházában. MTI/AP/Bernat Armangue Fotó: MTI/AP/Bernat ARmangue

Már nem tudták megfelelően elhelyezni a beérkező pácienseket, emiatt többször előfordult, hogy az enyhe lázzal és köhögéssel jelentkező beteg a haldoklók mellé került. Az intenzív osztályon fekvő idősek közül többeket le kellett kapcsolni a lélegeztetőgépről, hogy helyet adjanak más betegeknek. Segura Martín úgy fogalmazott: „sajnos válogatnunk kell a betegek között, ami ütközik az elveinkkel, de nincs más választásunk.”

A kezdetben erkélyeken bingózó, esténként együtt tapsoló és éneklő emberek májusra egyre türelmetlenebbek és kétségbeesettebbek lettek. Emiatt, illetve a gazdasági károk miatt alig kezdett el talpra állni az ország, máris megkezdődött a szakaszos lazítás és a statisztika

„kipucolása”.

A cél az volt, hogy nyárra Spanyolország kinyithassa a határait a külföldi turisták előtt, hogy valamennyire pótolni tudják a kiesett bevételeket.

Az ellenzéki lapok egymás után hozták le a cikkeket az átláthatatlan statisztikáról. Egyrészt naponta tüntetett el a kormány pár ezer embert nemcsak a fertőzöttek, hanem az elhunytak listájáról is, mondván, mégsem volt közük a Covid–19-hez. Majd a táblázatokat átalakították úgy, hogy azok kevesebb beteget mutassanak. Elkülönítették a tünettel rendelkező és a tünetmentes fertőzötteket, majd csak a kisebb értéket hangsúlyozták.

Így fordulhatott elő, hogy amikor egy napon például ötezer fertőzöttet találtak, de közülük csak kétezer-ötszáznak volt tünete, akkor csak az utóbbiakról számoltak be, hogy kedvezőbb színben tüntessék fel a helyzetet. Valójában azonban nem csökkent, hanem nőtt a fertőzöttek száma, ráadásul egyre többről szereztek tudomást a sűrűbb tesztelésnek köszönhetően. A „kipucolás” révén végül eljutottak odáig, hogy a határnyitás előtti napokban már azt mondhatták: kevesebb mint ezer fertőzött van Spanyolországban.

Közben a májusban a karanténból szabaduló emberek fittyet hánytak az elővigyázatosságra: ezrek lepték el az utcákat, olyanok is sportoltak, akik korábban soha, mert így többször tudtak a szabadban lenni. A 65 év alattiaknak kialakított idősávokban nagyobb volt a tömeg az utcákon, mint egy korábbi, átlagos vasárnapon. Maszkot még sokan nem hordtak, mert nem minden esetben volt kötelező, a távolságtartást pedig lehetetlen volt betartani a nagyvárosi zsúfoltságban.

Június végén Spanyolország teljes területén visszatértek a régi kerékvágásba, újra lehetett összejöveteleket is tartani, ami nyáron a legnagyobb gócpontok kialakulásának forrása volt. A nyitás mellett persze fontos gazdasági érvek is szóltak. Spanyolország több mint hatvanmillió turistát veszített el 2020-ban, emiatt a vendéglátóiparban dolgozók nagy része munkanélkülivé vált. A gazdasági okok mellett az emberek lelki terhét is enyhíteni kellett.

– Nagyon szeretnénk már megölelni egymást, de még félünk egy kicsit. Jön a testvérem és a családja, de a szüleink még nem, mert elővigyázatosak akarunk lenni – mondta egy madridi lakos a spanyol RTVE-nek.

Az emberek többsége azonban nem volt ennyire óvatos. Egy szintén madridiban élő hölgy úgy fogalmazott egy riportban: – Az az igazság, hogy nem vagyunk puszilkodósak, de ennyi idő után már szükségünk van legalább arra, hogy szorosan megöleljük egymást. A kormány hiába kérte az érintkezések mellőzését, az emberek többsége – érthető okból – nem bírta visszafogni magát.

Júliusban ráadásul már újra pezsgett az élet a tengerparti régiókban, megjöttek ugyanis az első külföldi turisták, ráadásul a spanyolok is utazni kezdtek országon belül, ezért megteltek a nyaralók. A közös nyaralások, a bulik, a cégnyitások és a távmunka megszüntetése

miatt a vírus minden korábbinál könnyebben terjedt: Huesca például alig kezdte élvezni a régi-új életet, máris újra szigorítania kellett különböző vállalati „kitörések” miatt.

Salvador Illa akkori egészségügyi miniszter nem győzte hangsúlyozni: – A vírus továbbra is köztünk van, és kitöréseket produkál. Nem dobhatunk el mindent, amit eddig elértünk.

Ám a kormány figyelmeztetése süket fülekre talált, az emberek alig foglalkoztak a személyes felelősségvállalással, így a rengeteg gócpont láttán ismét vissza kellett fogni a gyeplőt: a nyári hőségben tovább szigorították a maszkviselési szabályt, melyet már akkor is fel kellett venni, ha egyébként biztosítható volt a másfél méteres távolság (ez a mai napig így van). Július végén Spanyolország 224 aktív gócpontot tartott nyilván, többségüket Aragóniában és a katalóniai Lleidában. A fertőzöttek napi száma az áprilisi adatokat elkezdte felülmúlni, a kormány mégis váltig állította, hogy „Spanyolországban szó sincs második hullámról”. Ez persze nem volt igaz.

Mivel a legtöbb gócpont baráti, családi környezetben és szórakozóhelyeken alakult ki, a kormány augusztusban bezáratta a diszkókat, és megtiltotta a köztéri dohányzást. Az új szabályok bevezetése azonban már csak fölösleges kapkodás volt: augusztus közepére az aktív gócpontok száma 837-re emelkedett, a napi fertőzöttek száma pedig a háromezer főhöz közelített. Spanyolországot a legmagasabb fertőzöttségi arányú európai országként emlegette a sajtó, akkor százezer főre 132 fertőzött jutott. Magyarország ekkor tette tiltólistára Spanyolországot, mely azonban továbbra sem zárta le határait, és ezt a mai napig nem tette meg.

A járvány ugyanis felbecsülhetetlen károkat okozott a turisztikai és vendéglátóipari szektornak, ezért a kormány nem vághatta el a bevételi forrástól az embereket. Már így is túl sokan tüntettek az országban a diszkók bezárása miatt. Ramón Más a spanyol éjszakai élet képviselőit összefogó szövetség elnöke úgy fogalmazott: – Mintha egy sztálini diktatúrában lennénk. Bizonyítékok nélkül bűnösnek állítanak be minket. (...) Komolytalan, hogy fertőzéssel vádolnak minket. Mi van akkor, amikor az emberek összejönnek a rokonaikkal? Akkor nem fertőződnek meg?

A munkájukat egymás után elveszítő hétköznapi emberek közben még nehezebb helyzetbe kerültek. A madridi Fundacion Madrina nevű alapítvány októberben arról számolt be, hogy az úgynevezett „éhségsorban” egyre több ember áll. A járvány előtt hatszáz, most naponta háromezer embert látnak el alapvető élelmiszerrel. Tavasz óta a hajléktalanokon kívül már azok is segítséget kérnek tőlük, akik elveszítették a munkájukat, nincs spórolt pénzük, és nem jogosultak állami támogatásra sem. A sorban állók fele életében először került ilyen helyzetbe.

Az RTVE riporterének egy ember így nyilatkozott: – A lányommal élek, hét hónapja nem tudom fizetni az albérletünket. Dolgoztam a vendéglátásban, kasszásként és idősgondozóként, de most nem kapok munkát. A bérbeadóm fizeti a vizet és az áramot, és nem tudom, meddig tűri ezt a helyzetet.

Tania, aki a pandémia előtt szintén a vendéglátásban tevékenykedett, arról mesélt, hogy az édesanyja révén háromszáz euró támogatást kapnak az államtól, ő is pincérként dolgozott, de ebből nem tudják kifizetni az albérletet, a rezsit és az ételt. David építőipari munkás, de március óta a feleségével együtt munkanélküli. Ami pénzt az államtól kapnak, az nem elég az albérletük kifizetésére sem. – A legjobban a gyermekeim étkeztetése miatt aggódom. A lakásunk tulajdonosa most még elfogadja a helyzetünket, de nem tudom, meddig. Június óta nem fizettem neki – panaszkodott.

A spanyol kormány közben folyamatosan késlekedett a bajbajutottaknak megítélt „alapjövedelem” kifizetésével. Vannak, akik még a mai napig nem kapták meg a nekik járó segítséget.

Spanyolország vezetői egyetlen megoldást láttak: homokba dugták a fejüket, és végigcsinálták a nyaralószezont, hogy legalább néhány embernek legyen munkája. Eközben a spanyol egészségügy a legrosszabb adatokat rögzítette Európában. Októberig nem vezettek be komolyabb korlátozásokat Spanyolországban. Bár mindenkit kértek, senkit sem köteleztek a szabad mozgás korlátozására, ami odáig vezetett, hogy a 19, nyár óta önállóan kormányzó régióvezető már szinte könyörgött a központnak, hogy ha nem is tesz semmit, legalább az ő kezükbe adjon jogi eszközöket a szigorítások bevezetéséhez, ugyanis elharapózott az autonóm régiók közötti átfertőződés.

Asztúria elnöke, Adrián Barbón, aki a veszélyhelyzet kihirdetését követelő régióvezetők közé tartozik, bírósági úton próbálta meg bevezetni az éjszakai kijárási tilalmat, de nem volt rá lehetősége. Október 15-én azt nyilatkozta : – Egészség nélkül nincs gazdaság. Aki fel akarja lendíteni a gazdaságot, annak a közegészséget kell kiemelten kezelnie. (...) Nagyon kemény hetek előtt állunk, és ezért döntéseket kell hozni azért, hogy meg tudjuk hajlítani a járványgörbét.

Guillermo Fernández Vara, Extremadura elnöke többször hangsúlyozta sajtótájékoztatóin: – Az újabb döntések meghozatalához szükségünk van a szükségállapot kihirdetésére. (...) A fertőzöttek számának emelkedése egyértelmű és nyilvánvaló. Október 25-én a kormány végül úgy döntött: bár nem veszi vissza az irányítást, újra kihirdeti a szükségállapotot, hogy a régióvezetők korlátozhassák az emberek szabad mozgását.

Madridon kívül az összes elnök azonnal új előírásokat kezdett el bevezetni: először lezárták saját határaikat, bevezetve az úgynevezett „közösségi karantént”, hogy csökkentsék a területek közötti átfertőződést, illetve kihirdették az éjszaki kijárási tilalmat és a találkozókra vonatkozó hat–tíz fős limitet. Mindenszentek idejére sem oldották fel a korlátozásokat – kivéve Madridot – ami felelősségteljes döntésnek bizonyult, és végül hozzájárult a második hullám legyűréséhez. November 9-én százezer főre 529 fertőzött jutott, ez volt a csúcspont. Az ősz utolsó hónapja az elhunytak számát tekintve az év második legrosszabb hónapja lett, 9109 halottal, amit csak az április múlt felül tizenötezer áldozattal.

A számok épphogy javulni kezdtek, ismét fontos esemény közeledett: a karácsony és a szilveszter. Már december elején arról szóltak a hírek, hogy az ünnepek idején hogyan lazítják majd a korlátozásokat. A szakértők már ekkor óvatosságra intettek. Elena Vanessa Martínez, a Spanyol Epidemiológiai Társaság elnöke „kockázatosnak” minősítette az ünnepi összejöveteleket: „[...] komolyan fennáll a veszélye annak, hogy közvetlenül az ünnepek után lesz egy harmadik hullám Spanyolországban. [...] ha az intézkedéseket most megszüntetik, emelkedni fognak a számok. [...] Világos ajánlásokat kell megfogalmaznunk az embereknek, mert nagy bennük a vágy a szabadságra. A harmadik hullám kezdete attól függ, hogy mikor kezdjük el rosszul csinálni a dolgokat.”

A málagai Larios utcán a karácsonyi fények felkapcsolására tömegek gyűltek össze, távolságtartás nélkül. A vendéglátóhelyek nyitva tarthattak ünnepnapokon is, igaz szigorúbb szabályok mellett. Több vezető megnyitotta a régiók határait, és engedélyezte az ünnepi vacsorákat, sőt lerövidítette az éjszakai kijárási tilalmat, valamint növelte a találkozókon részt vevők létszámát is. A vízkereszt előtti napokban ráadásul (a spanyolok ekkor ajándékoznak) rengetegen gyűltek össze a bevásárlóközpontokban, hogy ajándékot vásároljanak. Senki sem kontrollálta őket.

„Minden autonóm régióban emelkednek a számok” – mondta január 7-én az egészségügyi veszélyhelyzeti és riasztási koordinációs központ igazgatóhelyettese, María José Sierra, majd hozzátette: „Spanyolország a harmadik hullám előtt áll.”

Látva a vészjósló adatokat, a vezetők újabb kapkodásba kezdtek: egymás után jelentették be az újabb korlátozásokat, előrébb hozták a kijárási tilalmat, megtiltották a privát találkozókat, karanténba zárták a legfertőzöttebb településeket, bezárták a vendéglátóhelyeket és a nem létfontosságú tevékenységet végző üzleteket, majd ismét könyörögni kezdtek a központi kormánynak, mivel kifogytak a törvényes eszközökből. Január közepén a közösségek többsége úgy vélte: ismét ki kell hirdetni az otthoni karantént.

A Pedro Sanchez kormánya viszont újra homokba dugta a fejét, elzárkózott ettől, és magára hagyta a kétségbeesett régióvezetőket.

Január 14-én az egészségügyi hivatal közel 17 ezer új fertőzöttet jelentett be, a százezer főre jutó fertőzöttek száma hat nap alatt háromszázötvenről 522 főre emelkedett, újabb hat nap múlva pedig már 736 főnél járt, január végére pedig az ezer főt is megközelítette, miközben az intenzív osztályok fele megtelt, hatalmas nyomást helyezve a kórházi személyzetre.

Valencia közösségben elkezdték átirányítani a betegeket a kempingkórházakba, Ibiza betegeket szállított át Mallorcára, és naponta átlagosan hétszáz ember vesztette életét a koronavírussal összefüggésben. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a provinciák fele több halálesetet regisztrált a harmadik hullámban, mint az első idején.

A sietősen leállított élet január végére meghozta az eredményt: Spanyolország elérte a harmadik hullám csúcsát, és lassan egy hete csökken a fertőzöttek száma. A gond azonban az, hogy gyakorlatilag két nappal a kedvezőbb adatok után Madrid bejelentette, hogy s négyről hat főre emeli a találkozók résztvevőinek limitjét. Több régióvezető nemtörődömségnek, meggondolatlanságnak tartja Isabel Díaz Ayuso, madridi elnök döntését. Galícia elnöke, a szintén ellenzéki Alberto Núñez Feijóo​ bírálta legélesebben néppárti kolléganőjét: „Ha ugyanazokat a döntéseket hoznám meg, mint a madridi elnök asszony, nem érezném magam felelősségteljesnek, épp ezért én másképp döntöttem.”

Ayuso regált Feijóo nyilatkozatára, és közölte: „Madridnak megvan a maga stratégiája [...], és igen, mi másképp csináljuk a dolgokat, de soha nem kérdőjelezzük meg a többi autonóm közösség irányítását.”

Olyan, mintha Spanyolország semmit sem tanulna az elmúlt egy év eseményeiből: többen, köztük a kormány néhány minisztere is már a húsvéti lazítások lehetőségéről beszél, amely azt jelentené, hogy Spanyolország harmadjára is beleléphet ugyanabba a csapdába.

Ugyan a márciusi valenciai tömegrendezvényt, a Fallast idén is lefújták, Pamplona polgármestere azonban nem akarja elengedni az idei bikafuttatást, és bár szigorúbb előírások mellett, de megtartaná a rendezvényt. Szakértők szerint ha a közelgő ünnepekre megint feloldják a korlátozásokat és mindenkit szabadon engednek, akkor annak ismét súlyos következményei lehetnek, mivel a spanyol lakosság nagy része tavasszal még nem lesz immunizálva a koronavírussal szemben.

Február elején az oltottak száma a 46 milliós országban megközelítette a kétmilliót. Hogy végül hogy határoz a spanyol kormány, az még kérdéses.

Ami biztos, hogy az októberben kihirdetett szükségállapot legkésőbb májusban véget ér Spanyolországban.