A svéd közszolgálati televízió rendszeresen foglalkozik Magyarországgal, legutóbb hajléktalantémában, előtte pedig a magyar alkotmánymódosítás kapcsán mutatott be lejárató riportot híradójában. Összeállításaikban közös az, hogy kelet-európai tudósítójuk kizárólag baloldali véleményformálókat szólaltat meg, mint például a Helsinki Bizottságot, ellenvéleménynek még látszat kedvéért sem ad teret.
Legutóbbi riportjában olyan nyilvánvalóan hamis állításokat fogalmazott meg a riporter, Magyarországon jelentősen növekszik a munkanélküliség, ezzel együtt a kilakoltatások és legfőképpen a hajléktalanok száma, valamint hogy a hajléktalanság önmagában is bűncselekmény. Az alkotmánymódosításról szóló anyagában „annak járt utána” Elin Jönsson tudósító, hogy miként bélyegzi meg a magyar kormány az LMBTQ-embereket azzal, hogy alkotmányba foglalta, hogy az apa férfi, az anya pedig nő.
Ehhez alátámasztásul a fentebb említett szervezet munkatársát, korábban SZDSZ-es ügyvivő Léderer András mellett megszólaltatott még egy apát is (a svéd feliratban „pappa”), aki melegként egyedül neveli örökbe fogadott kisfiát. A riportalany szerint meleg szülőként
stigmatizálttá vált Magyarországon. Egy dolgot azonban elfelejtett a riporter megemlíteni vagy a feliratban szerepeltetni, nevezetesen, hogy az apa, Mészáros György nem simán egyike a meleg örökbe fogadó apukáknak, hanem az ELTE docense.

Fotó: SVT
A megszólaló korábban az egyetem gender szakának oktatója volt, valamint például „Az Európai Unió LMBT+ identitási szemléletének átgondolása feminista szemszögből” tanulmány szerzője is.
A csatorna közben egy átlagos (bár már így sem teljesen hétköznapi) örökbefogadóként tüntette fel azt a személyt, aki évek óta az LMBTQ-téma kutatója és szószólója.
A svéd közalapítvány által, a svéd adófizetők fizetéséből automatikusan levont rádió és televízió sugárzási díjból fenntartott SVT tévécsatorna híradójának oldalán a műsor szerkesztési elveiről ez olvasható: „Az SVT Nyheternél úgy kell végezni a híradó készítését, hogy az emberek hitelesnek tartsanak minket. Gondos kutatást végzünk és azt követeljük meg magunktól, hogy műsoraink kiegyensúlyozottak legyenek. Ezáltal fogják az emberek az SVT-t megbízhatónak tartani.” Ezekből csak a gondos kutatás és a kiegyensúlyozottság nem teljesült.
A szerző a Magyar Nemzet svédországi tudósítója