Keresztényként mindig a nyakában hord egy keresztet ábrázoló láncot George Tannouri, aki az ékszert már önmaga részének tekinti. A munkahelyén a pólója alá tette be a láncot, mert az volt a követelmény, hogy az emberek nem hordhatnak ékszert a biztonsági kockázat miatt.
Háromhónapnyi munka után a felettesei válaszút elé állították a férfit a munkahelyén, a svédországi Kungsängenben található Zalango vállalat raktárában, amit az Ingram Micro működtet. Azt mondták neki, hogy ha nem veszi le a nyakláncát, akkor ott kell hagynia a munkahelyét. Tannouri inkább távozott a munkahelyéről, mert nem tudta elfogadni, hogy nem hordhatta a vallását szimbolizáló nyakláncot – miközben egyébként a muszlim dolgozók minden gond nélkül hordhatták a fejkendőjüket, és olyan embert is látott, akin fülbevaló volt.
A raktárban, ahol a férfi dolgozott, az volt a szabály, hogy a dolgozók nem hordhattak órát, ékszert vagy egyéb kiegészítőket a biztonsági előírások miatt. George Tannouri erről alá is írt egy megállapodást, amiben beleegyezett, hogy követi a cég előírásait. A férfi azonban ettől függetlenül nem érti, hogy a pólója alá rejtett nyaklánc miért jelentene veszélyt, miközben a hidzsábbal semmi gondja nem volt a munkáltatónak. Ezzel kapcsolatban az Ingram Micro álláspontja az, hogy mivel olyan sok muszlim dolgozik náluk, ezért a fejkendő kivételt képez a biztonsági előírások alól, és azt be is lehet tűrni.
A férfi úgy érzi, hogy őt a munkahelyén a vallása miatt diszkriminálták, és véleménye szerint, ha a muszlim dolgozók viselhetik a hidzsábot, akkor a keresztényeknek is engedélyezni kell a kereszt viselését, hiszen azt is „be lehet tűrni” a ruha alá. A szíriai férfi arról is beszélt a Världen Idagnak adott interjújában, hogy ők, a szíriaiak már nagyon sok mindenen mentek keresztül a történelem során, majd idejöttek Svédországba, itt pedig ezt kapják.
George Tannouri azt mondta, hogy az ő esete csak egy a sok közül Svédországban, ahol egyre több példa van arra, hogy cserben hagyják a keresztényeket. A férfi úgy fogalmazott, hogy belefáradt már abba, hogy így kezelik a keresztényeket Svédországban. Szerinte manapság már elfogadottabb az ő vallását támadni, mint a többit.