A Lucile Randon néven született, de 1944, azaz felszentelése óta csak Andrea nővérként ismert apácát január 16-án tesztelték koronavírusra, s az eredmény pozitív lett – ennek ellenére semmiféle tünetet nem produkált. Mint ahogy a helyi médiának elmondta, még csak észre sem vette, hogy covidos. Ez talán annak is köszönhető, hogy abban a touloni szeretetházban, ahol elhelyezték, azonnal elkülönítették a többi lakótól. Az orvosok szerint három hét után már teljesen fel is épült. A 117. születésnapját holnap ünneplő Andrea nővér – aki vak, és ráadásul kerekes székbe is kényszerült – izgatottan készül a jeles napra, bár a járványhelyzet miatt a szokásosnál csak kisebb lakótársi körben ünnepelhet. – Ő nagyon szerencsés – nyilatkozta David Travella, az apácának helyet adó Szent Katalin Labouré nyugdíjasotthon szóvivője.

Fotó: AFP