Életveszélyes fenyegetéseket kapnak és megszokott életvitelük feladására kényszerülnek azok a franciák, akik szót emelnek a radikális iszlám ellen Franciaországban. A más esetben hangosan jogvédő baloldal ilyenkor hallgat – akkor is, ha egy tanárt aláznak meg és fenyegetnek a szélsőséges muszlimok, és akkor is, ha egy leszbikus diáklányt. Milát, a diáklányt egyébként rendszeresen lefejezéssel fenyegetik, emiatt kirúgták addigi középiskolájából, egyedül egy katonai gimnázium merte felvenni, de közel egy év után ők is megijedtek és elküldték.

A felvidéki Magyar Szövetség elutasít minden, közösséghez való tartozás miatti atrocitást
Gubík László, a felvidéki magyar párt elnöke Pozsonyban arra az incidensre reagált, amelynek során a múlt héten egy magyar fiatalt nagy valószínűséggel azért ért támadás, mert magyarul beszélt.