Elverték a büszkéket
Nem lesz egyszerű annak a Momentum-elképzelésnek a megvalósítása, amelynek lényege, hogy a párt – hatalomra kerülvén – a migránsok mellett a melegeknek is a hóna alá kíván nyúlni.
Nem lesz egyszerű annak a Momentum-elképzelésnek a megvalósítása, amelynek lényege, hogy a párt – hatalomra kerülvén – a migránsok mellett a melegeknek is a hóna alá kíván nyúlni.

A Dán Néppárt elnöke szerint a bevándorlók nem tudnak alkalmazkodni a befogadó országok értékeihez.

Bírálta a muszlimokat egy francia diáklány, azóta egyetlen iskola sem meri felvenni, mert radikális muszlimok le akarják fejezni.
Kutyaszorítóban a francia elnök az erőszakos bevándorlók radikalizálódása miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Több járatot is le kellett állítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.