Alkotmánybíróságra viszi a spanyol kormány a galíciai rendeletet, mely kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást. Az északnyugat-spanyolországi közösség elnöke egy 2008-as, régiós törvénymódosítási reformra hivatkozva döntött úgy néhány héttel ezelőtt, hogy kötelezővé teszi minden lakója számára az oltást. A Miniszterek Tanácsa úgy véli, hogy a lépés alkotmányellenes, ezért a fellebbezés mellett tette le a voksát. Egyrészt arra hivatkoznak, hogy a jog megsérti az emberek alapvető jogait, másrészt pedig régiós kormány nem, csakis központi vezetés rendelkezhet ilyen jellegű kérdésekben.
Tudatosan megtervezett, előkészített terrorcselekmény volt a magdeburgi támadás
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.