Hollandiában megkezdődtek a parlamenti választások, hétfő reggel országszerte megnyíltak a szavazóhelyiségek. A szavazókat ezúttal három napon át várják az urnákhoz a koronavírus-járvány miatt bevezetett biztonsági intézkedések miatt. Hétfőn és kedden azok a szavazók járulhatnak elsősorban az urnákhoz, akik a legveszélyeztetettebb csoportokba tartoznak. Ezen a két napon 1600, míg szerdán már mintegy 9200 szavazóhelyiség lesz nyitva. A 70 év felettiek a levélszavazás lehetőségét is igénybe vehetik.

A választásokon rekordmennyiségű, összesen 37 párt verseng a parlament alsóházának 150 székéért, a választók létszáma pedig mintegy 13 millió állampolgár. Az előzetes felmérések egyértelműen azt mutatják, hogy a jelenlegi ügyvivő kormány feje, az 54 éves Mark Rutte lesz a választások győztese: a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Rutte vezette konzervatív-liberális Szabad Demokrata Néppárt (VVD) nyeri el a szavazatok megközelítőleg 31 százalékát. A miniszterelnök pártjának legfőbb kihívójára, a Geert Wilders vezette bevándorlásellenes Szabadságpártra a szavazók 24 százaléka adja majd le voksát.
Ha a választók ismét a jelenlegi kormánynak szavaznak bizalmat, akkor Rutte negyedik miniszterelnöki mandátumát kezdheti meg, és ő lesz Hollandia leghosszabb ideig hatalom lévő kormányfője.
Wopke Hoekstra, a kormánykoalícióban lévő Kereszténydemokrata Tömörülés elnöke hétfőn reményét fejezte ki, hogy megmarad a jelenlegi négypárti koalíció, amely saját pártja és a Rutte vezette VVD mellett a balliberális 66-os Demokraták és a konzervatív Keresztény Unió pártját foglalja magában.
A Rutte-kormány népszerűségét nem csökkentette, hogy nemrégiben lemondásra kényszerült a Hollandiában nagy port kavaró családtámogatási botrány után. Az országban 2012 óta ugyanis több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután az adóhatóság alaptalanul csalóként kezelte őket. A kormány jelenleg ügyvivői minőségben látja el feladatait. A kormány által bevezetett járványügyi intézkedések is, különösen a kijárási tilalom bevezetése, országszerte komoly elégedetlenséget váltottak ki.