„Madagaszkár északkeleti részét egy verbói szlovák egyesítette”
Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
Ukrajna katonai segélyezését egy pillanatra sem szabad szüneteltetni – tette hozzá.
„Madagaszkár északkeleti részét egy verbói szlovák egyesítette”
– írják a szlovák külügyminisztérium Facebook-oldalán a híres XVIII. századi világutazóról és kalandorról, Benyovszky Móricról.
A külügyi tárca az egész bejegyzésében szlováknak állítja be Benyovszky Móricot.
A külügyi tárca szerint Benyovszky Móric volt az első ember, aki átkutatta Szent Lőrinc szigetét; az első európai, aki megközelítette Alaszkát; ő egyesítette Madagaszkár északkeleti részét, illetve ő volt „az első szlovák, aki négy földrészen járt”.
„Benyovszky emlékirataiban lejegyezte úti kalandjait, ennek köszönhetően pedig ő lett a szlovák szerzője egy világhírű bestsellernek” – írja a szlovák külügyminisztérium, ezzel pedig asszisztál ahhoz a Szlovákiában bevett szokáshoz, hogy
a Felvidéken született híres történelmi személyeket egyszerűen elszlovákosítják, és letagadják a magyarságukat.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Ukrajna katonai segélyezését egy pillanatra sem szabad szüneteltetni – tette hozzá.
„Nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el” – mondta Ilaria Salis, aki bűnszervezetben elkövetett testi sértés miatt áll a bíróság előtt.
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
Nagy-Britannia egyáltalán nincs teljesen felkészülve arra, hogy egyedül vívjon meg egy teljes körű háborút – vetette fel egy tábornok, de felkészülnek a nagy háborúra.
Itt vannak a legújabb részletek a halálos hajóbalesetről - videó
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Rengeten megyére azonnali figyelmeztetést adtak ki: pokoli, ami lecsap ránk mindjárt
Vannak még "lőporos hordók" Szlovákián kívül is
Te köztük vagy? Íme a négy leggonoszabb csillagjegy mind közül
A természet lassan visszaveszi Kispest első polgármesterének patkánytanyává lett házát
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
3x3-as kosárlabda: vereséggel is csoportelső lett női csapatunk
Federer és Nadal újra együtt, szóba került az arrogancia is
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Ukrajna katonai segélyezését egy pillanatra sem szabad szüneteltetni – tette hozzá.
„Nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el” – mondta Ilaria Salis, aki bűnszervezetben elkövetett testi sértés miatt áll a bíróság előtt.
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
Nagy-Britannia egyáltalán nincs teljesen felkészülve arra, hogy egyedül vívjon meg egy teljes körű háborút – vetette fel egy tábornok, de felkészülnek a nagy háborúra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.