Hans-Georg Maassen 2018-ig állt a német titkosszolgálat élén, ám leváltották, mivel cáfolni merte azt, hogy Chemnitzben szélsőjobboldali csoportok hajtóvadászatot folytattak a bevándorlók után.
A városban azután vált pattanásig feszültté a helyzet, hogy egy iraki szír társaság halálra késelt egy férfit a nyílt utcán, a német sajtó azonban akkor is a migránsokat féltette.
Hans-Georg Maassen, a német Alkotmányvédelmi Hivatal volt vezetője, CDU-tag most újra képviselőjelölt a szeptemberi Bundestag-választáson. Volf-Nagy Tünde kérdezte, a beszélgetést a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában hallhatták.
A hír miatt nem mindenki volt boldog Maassen pártjában. Ő erről azt mondta, hogy egy néppártban nem meglepő, ha különböző véleményen vannak, a szomorú az, hogy néhány párttársa úgy látja, a CDU-ban mindenkinek baloldalinak kell lennie. A Bundestagból az a visszajelzés jött, hogy örülnének, ha szeptembertől közéjük tartozna.
A politikus például a migráció esetében is konzervatív értékeket vall, bár ő inkább realistának tartja magát.
– Én nem ellenzem a migrációt, amennyiben olyan embereknek segítünk, akik segítségre szorulnak. De határozottan ellenzem azt a politikát, amely a minden irányítás és kontroll nélküli, politikailag céltalan migrációt támogatja. Én tehát a migráció szigorú kontrollját tartom irányadónak. Amit egyébként a törvények is kimondanak – mondta.
Szerinte sokan értenek egyet vele, de az egyik fő probléma, hogy a médiában nem szólaltatják meg ezeket a hangokat, mert Németországban az újságírók nagyrészt zöldek és baloldaliak.
– A közszolgálati televízió fiatal újságíróinak kilencven százaléka zöldnek és baloldalinak vallja magát
– tette hozzá.
Véleménye szerint Magyarországnak és más országoknak köszönhetően visszaszorult ugyan a migráció, de országa nem sokat tesz a helyzet megoldásáért, még mindig több száz ember jön naponta Németországba, hogy menekültstátuszt kapjon.
Lampedusa és a Földközi-tenger helyzete a migrációs politika szempontjából komoly fenyegetést jelent.
A pártjában a kancellárságért folytatott harcról azt mondta, Laschet jelöltsége miatt valóban többen kiléptek, mert a merkeli politikát folytatná, míg sokan irányváltást szeretnének. Jelenleg a realista és konzervatív értékeket vallóknak nemigen maradt alternatívájuk, ő azonban örülne, ha a CDU visszatérhetne ehhez a profiljához.
De a legfontosabbnak azt tartja, hogy megakadályozzák, hogy a zöldek kancellárt állítsanak, vagy hogy ők nyerjék a választásokat.
Szerinte ezzel a szocializmus felé haladnának. Hozzátette, hogy Európának nagy támogatója, mert önállóságunkat, identitásunkat megőrizni és a békét fenntartani a leghatékonyabban együtt tudjuk, nagyon fontos az együttműködés, a központosított Európát azonban ellenzi.