Második hetébe lépett az izraeli–palesztin háború

Bármelyik pillanatban elérheti az ötezret az összesen kilőtt izraeli és palesztin rakéták száma.

2021. 05. 17. 10:46
null
Gáza, 2021. május 17. Palesztin rakétát lõnek ki izraeli célpontokra Gázából 2021. május 17-én. A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet és Izrael között május 10-én este kezdõdött rakétaháború, amelynek során légicsapásokban eddig 192 palesztin, köztük 58 gyerek vesztette életét Gázában. MTI/EPA/Mohamed Szaber Fotó: Mohamed Szaber
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Izraeli katonai repülőgépek légicsapások tucatjait mérték hétfőre virradóra különböző célpontokra a Gázai övezetben, miközben a területet uraló Hamász szélsőséges iszlamista szervezet is folytatta a rakéták kilövését. Szemtanúk arról számoltak be a Reuters hírügynökségnek, hogy az izraeli hadsereg utakat, valamint a fegyveresek által használt épületeket, lakóházakat bombázott, elsősorban Gázában. Helyi médiajelentések szerint találat érte az elektromos hálózatot is, így veszélybe kerülhet a város déli részeinek áramellátása. Izraeli tájékoztatás szerint „terroristabázisokat” támadtak, miután nem sokkal éjfél után rakétákat lőttek ki Gázából Askelón és Beér-Seva városra.

„A megtámadott épületeket a terroristák használták, néhányukban fegyvereket raktároztak, valamint köztük volt még a Hamász hírszerzésének az épülete”

– nyilatkozta hétfőn az izraeli hadsereg, hozzátéve, hogy a radikális iszlamista szervezet kilenc parancsnokát is célba vették.

Sajtóértesülések szerint az izraeli védelmi erők már több alkalommal eltalálták a Hamász egyik, 15 kilométer hosszú alagútrendszerét is. A támadás egy nagyobb műveletnek volt a része, melynek az a célja, hogy megrongálják a gázai terrorszervezetek föld alatti rendszerét. Az izraeli hadsereg szóvivője elmondta, hogy 54 vadászgépet küldtek erre a feladatra, melyek húsz perc alatt mintegy száztíz bombát dobtak le 35 célpontra. A támadások során Gáza déli részén egy alagutat is sikerült megsemmisíteni, melynek a bejáratát egy óvoda közelében építették meg.

– Ez az eset ismét bizonyítja, hogy a Hamász szándékosan építi katonai létesítményeit a civil lakossághoz közel

– jelentette ki a hadsereg szóvivője, hozzátéve, hogy óvintézkedéseket alkalmaznak a civil károk minimalizálására.

Sűrű füst száll a magasba egy izraeli rakéta becsapódása nyomán Gázában 2021. május 16-án
Fotó: MTI/EPA/Haitham Imad

A Reuters hírügynökség értesülései szerint a mostani légicsapások keményebbek, szélesebb körűek voltak, és tovább tartottak, mint az előző éjszakaiak, amelyekben 42 palesztin vesztette életét. Az izraeli hadsereg és a Hamász közötti rakétaháború során Izrael csaknem 1200 csapást mért a Gázai övezetre, a szervezet pedig mintegy 3150 rakétát lőtt a főként zsidók lakta területekre. Az izraeli védelmi erők közleménye szerint a Gázai övezetből indult rakéták közül nagyjából 460 nem érte el a határvonalat, és még a palesztinok területein földet ért. A Vaskupola védelmi rendszer a gázai rakéták körülbelül kilencven százalékát fogja fel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.