Babiš: Az EU-ban a nemzeti érdekeket kell védeni

A cseh kormányfő kiemelten fontosnak tartja a visegrádi országok együttműködését.

Magyar Nemzet
2021. 06. 17. 16:28
BABIS, Andrej
Andrej Banis cseh kormányfő Fotó: Czarek Sokolowski Forrás: MTI/AP/Czarek Sokolowski
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Csehország szilárdan beépült az Európai Unióba, s nem lenne szabad, hogy tagsága a szervezetben politikai viták tárgya legyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Csehországnak automatikusan mindent át kellene vennie, amit a brüsszeli „eurokraták”, illetve a „nagy államok progresszív politikai elitjei” kidolgoznak

– jelentette ki Andrej Babiš, cseh kormányfő csütörtökön Prágában.

Egy transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó konferencián felszólalva Babiš úgy vélekedett: a szilárd uniós integráció azt jelenti, hogy az ország nagyon aktív tagja a szervezetnek, és amikor szükséges, van bátorsága kritikusnak is lenni. Csehországnak nem kell automatikusan egyetértenie azzal, ami a nagy államok érdeke.

– Állandóan harcolnunk kell a nemzeti érdekeinkért az EU-ban, és nem szabad naivnak lennünk, mert ebben a klubban minden tagállam mindig a nemzeti érdekeiért küzd

– szögezte le a cseh miniszterelnök.

Az iparilag fejlett és exportorientált Csehországnak fontos a közös piac, az emberek, szolgáltatások és a beruházások szabad áramlása. Szükség van arra, hogy a szabad mozgást biztosító schengeni övezet határai az egész Európai Unió határait is jelentsék – mutatott rá Babiš. Másfelől szükségesnek nevezte a szigorúbb határellenőrzést, szerinte a migrációs politikát teljes mértékben nemzeti hatáskörben kellene tartani, míg a politikai menedékkérelmekről az uniós határokon kívüli ellenőrző pontokon kellene dönteni. Babiš kiemelten fontosnak nevezte a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – további együttműködését.

Azt mondta, hogy Csehországnak nemzeti érdeke az atomenergia fejlesztése. – Nem bízhatunk mindent a szél- és napenergiára – jegyezte meg. – A transzatlanti térség – vélekedett Babiš – a demokrácia, a szabadság és a jog térsége.

– Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak nemcsak versenyezniük kell egymással, hanem szorosabb együttműködésre is szükség van, elsősorban az új technológiák, a kutatás, fejlesztés és az innováció terén

hangsúlyozta beszédében a cseh miniszterelnök.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.