CSEHORSZÁG
Vörös riadókészültség: a biztonsági szolgálatok fokozzák a politikusok védelmét
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
CSEHORSZÁG
Magyarország 41 ezer Pfizer-BioNTech vakcinát adott kölcsön Csehországnak – jelentették be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter prágai látogatásán. – Óriási köszönet. A barátaink eddig mindig segítettek nekünk – mondott köszönetet a szállítmányért Andrej Babiš, emlékeztetve rá, hogy korábban lélegeztetőgépeket és kórházi ágyakat is kaptak hazánktól. A cseh kormányfő egyúttal felemlegette, hogy egyedül Orbán Viktor ígért nekik segítséget, miközben az uniós szolidaritásnak nyoma sem volt, utalva ezzel arra, hogy a legsúlyosabb helyzettől szenvedő tagoknak járó úgynevezett „szolidaritási vakcinákból” tavasszal Csehország nem kapott.
– Hogy, hogy nem, a közép-európaiak mindig a kárvallottjai közé tartoztak a kétséges uniós elosztási mechanizmusnak – rótta fel a kudarcos brüsszeli beszerzési és elosztási rendszert Szijjártó Péter is. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország azért tud segíteni a barátain, mert van elegendő oltóanyaga, és azért van elegendő oltóanyaga, mert soha nem csinált politikai kérdést a vakcinákból. Három okot emelt ki, amiért hazánk a csehek segítségére sietett: a barátságot, a szoros gazdasági kapcsolatokat, valamint az idegenforgalmat, utóbbi kapcsán felidézve, hogy a két ország már megállapodott arról, hogy elfogadják egymás oltási dokumentumait. Csehországban eddig a tízmilliós lakosság nem egész 40 százaléka kapta meg az oltás legalább egyik dózisát, a járványt már sikerült jórészt megállítani, csütörtökön például egyetlen áldozatot sem követelt a kór.
– Ausztria, Magyarország és Szlovénia esetében a vakcinák kölcsönadásáról van szó, amelyeket visszaadunk, ha már elegendő vakcinával fogunk rendelkezni – mondta Jana Adamcová cseh kormányszóvivő az MTI tudósítójának. – Az időpontról nincs megállapodás. A kormányfők közti személyes megegyezésről van szó – tette hozzá. Csehország, amely csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használ, az oltás kezdete óta vakcinahiánnyal küzd. Eduard Heger szlovák kormányfő áprilisi látogatásakor 10 ezer adag Moderna vakcinát ígért ajándékozni a cseheknek. Hétfőn egy cseh katonai szállító repülőgép 100 ezer Pfizer/BioNTech vakcinát szállított Belgrádból Prágába, ezt Szerbia ajándékozta Csehországnak.
Szijjártó Péter arra is felhasználta az alkalmat, hogy támogatásáról biztosítsa Andrej Babišt, „akivel szemben egy célzott kilövési kísérlet zajlik Brüsszelben és Strasbourgban”. A jobboldali kormányfőt – aki egyben Csehország egyik leggazdagabb üzletembere – azzal vádolják, hogy jogtalanul használt fel uniós támogatásokat. Az Európai Ügyészség is kilátásba helyezte, hogy egy „igazi nagyvad”, Andrej Babiš korrupciós ügyeit veszik legelőször górcső alá. A politikus ellen a cseh ellenzék is bizalmatlansági indítványt nyújtott be – eredménytelenül. Csehországban októberben tartanak parlamenti választásokat, a miniszterelnök szerint a támadások politikai célt szolgálnak.
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
– Azokra a válságokra, amelyek az elmúlt időszakban Európát érték, gyakorlatilag az Európai Bizottság centralizmussal és a tagállamok gyengítésével válaszolt – hangsúlyozta Gál Kinga a spanyol Vox párt EuropaViva24 elnevezésű rendezvényén. Madridban felszólalt Szánthó Miklós is, aki arról is beszélt, nem hagyhatjuk, hogy a háború megossza a jobboldalt.
A Politico több ütközőpályát is azonosított: migráció, zöldpolitika, Ukrajna EU-tagsága.
Magyar Péter hívő emberek elleni őrjöngése csak a kezdet: szerinte a templomi menet tagjai provokálták őt - videó
Megőrültek a svédek is
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Elfogták a móri mészárlás miatt tévesen elítélt K. Edét
NB I: távozik az MTK védője, marad a KTE kapusa
Csíksomlyói búcsú: elképesztő tömeg hallgatta a szónok szavait + képek
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
– Azokra a válságokra, amelyek az elmúlt időszakban Európát érték, gyakorlatilag az Európai Bizottság centralizmussal és a tagállamok gyengítésével válaszolt – hangsúlyozta Gál Kinga a spanyol Vox párt EuropaViva24 elnevezésű rendezvényén. Madridban felszólalt Szánthó Miklós is, aki arról is beszélt, nem hagyhatjuk, hogy a háború megossza a jobboldalt.
A Politico több ütközőpályát is azonosított: migráció, zöldpolitika, Ukrajna EU-tagsága.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.