„El akarják mozdítani Orbánt”

– Megnyugodtak a kedélyek a CDU-ban a szász-anhalti választás után? Stabilizálni tudta-e Armin Laschet a helyzetét az uniópártok közös kancellárjelöltjeként, vagy felvetődhet még, hogy a bajor Markus Söder léphetne a helyére?

– Nem, azt gondolom, hogy a kérdés eldőlt – hacsak valamilyen katasztrofális fejlemény nem következik be időközben. A kancellárjelöltünk Armin Laschet, aki a szász-anhalti választás után megmutatta, hogy ugyanúgy, mint korábban, most is jelentős bázissal rendelkezünk. Úgy gondolom továbbá, hogy a közvélemény a Reiner Haseloff CDU-s tartományi miniszterelnök melletti bizalmi szavazással is fontos jelzést adott arra, hogy különösképp díjazza a berlini politikával szembeni önállóságot. Haseloff ugyanis véghezvitt valamit, amibe eddig minden miniszterelnöknek beletört Németországban a bicskája. Ellenállt a közmédia zabolázatlan vágyának, hogy még több jövedelemhez jusson a tévédíjak emelése révén, megálljt parancsolva ennek a mohóságnak. Kelet-Németországban a közmédiának katasztrofális híre van, ugyanis tendenciózusan tudósítanak, miután tisztán baloldali képződmények. A keletnémeteket a kötelezettség, hogy járulékok révén kell finanszírozniuk a közmédiát, az NDK-időkre emlékezteti, amikor fizetniük kellett a berlini falért, amely bezárta őket. Haseloff ugyancsak rendkívül markáns álláspontra helyezkedett a lignitbányászat ideológiailag motivált leépítésével kapcsolatban, amely alapvetően változtatja meg Kelet-Németország déli részének gazdaságát.

– Gunter Weissgerber szászországi publicista – akivel önök jó barátok – a minap azt írta a Magyar Nemzetben, „Haseloff győzelme Angela Merkel vereségét és a katasztrofális merkeli politika bukását jelenti”. Egyetért-e ezzel?

– Én ezt másképp látom. De egy dolog a fontos: lényeges különbség van Haseloff és Merkel között. Mindketten azt mondják, hogy a centrum érdekében akarnak politizálni, de a kancellár asszony valójában egyre jobban a baloldal és a Zöldek irányába mozdította el a CDU-t, gyakorlatilag egy második zöldpártot hozva létre. Haseloff ezzel szemben valóban a középutat követte, jobb felé világosan elhatárolta magát az Alternatíva Németországnak (AfD) párttól, ahogyan balra is határvonalat húzott. Eközben Merkel Türingiában egy baloldali miniszterelnököt segített hatalomra. Ezt Haseloff soha nem tette volna meg.

Arnold Vaatz (CDU) hazánkat is jól ismeri
Fotó: Sebastian Kahnert / dpa

– Elképzelhetőnek tart-e a szeptemberi Bundestag-választások után egy CDU–zöld kormányt, ahhoz hasonlóan, ami Ausztriában is működik?

– Lehetségesnek, pontosabban szólva valószínűnek is tartom. A nyugati országrészben a Zöldeknek óriási a támogatottságuk, még ha most a CDU mögött vannak is. De a szociáldemokratákkal (SPD) már egyáltalán nem lesz lehetséges a koalíció. A mandátumszámuk sem lesz ehhez elegendő, ezenkívül pedig érezhetően ki akarnak lépni a koalícióból, mivel rájöttek, hogy az csak tovább rontotta a megítélésüket, és az esélyeik Németország-szerte olyan szintre süllyedtek, amely korábban elképzelhetetlen lett volna. Ezért aztán akkor sem akarnak folytatást, ha meglenne hozzá a megfelelő szavazatszámuk. Azt hiszem, ha a Zöldek az SPD előtt végeznek, nem marad más lehetőség, mint hogy bevegyük őket a kormányba. Persze reméljük, nem ők lesznek a legerősebb párt, és legalább a CDU adhatja a kancellárt. A kérdés az, kell-e egy harmadik párt is. Lehet, hogy szükség lesz a liberális FDP-re is, akkor pedig az lesz érdekes, ők hogyan viselkednek. Legutóbb kihátráltak a koalíciós tárgyalásokból. Formálisan ezt azzal indokolták, hogy nem adják a nevüket ahhoz az energiapolitikához – így például a szénbányászat leépítéséhez –, amelyet a CDU és a Zöldek együtt terveztek el. De személy szerint azt gondolom, nem ez volt a valódi ok. A valódi ok mély személyes sérelmekben rejlett.

– Ön Magyarország jó ismerőjének számít. Az előbb lesújtóan nyilatkozott a német médiáról. Az ember bűnbaknak érzi magát, amikor a német újságokban Magyarországról olvas, és ugyanez a helyzet a német közmédia tudósításaival is. Nemrég a Deutsche Welle budai riportja váltott ki komoly ellenérzéseket. Mi csúszott ennyire félre Németországban, ha rólunk van szó?

– Nemcsak Németországban, hanem egész Nyugat-Európában ez a helyzet. A Nyugat a Varsói Szerződés és a szocializmus összeomlása után sokáig sütkérezett abban, és legyezgette a hiúságát, ahogy a közép-európaiak és az NDK-beliek is csodálták a magas életszínvonalát. Később azonban ezeknek az országoknak a választási preferenciái is megmutatták, hogy egyre jobban elfordulnak a nyugati életfelfogástól, a klímaideológiát eszelősnek, az egész világ feletti erkölcsi dominanciát pedig nevetségesnek és felfújtnak tartják. E ponttól kezdve a Nyugat jelentős nárcisztikus sérelmet szenvedett el, a hiúságában megsebzettnek érezte magát. Nem ő volt már a legjobb, mindennek a non plus ultrája. Éppenséggel a lengyelek, a magyarok, a csehek és a keletnémetek kérdőjelezték meg, hogy a nyugatiak egyáltalán normálisak-e, amikor mondjuk harmincféle nemről beszélnek. Ugyanez a helyzet az ökológiai felhajtással, hogy gyakorlatilag az egész nyugati politikát az éghajlat megmentésének rendelik alá. Magyarország és Lengyelország annyiban különbözik a többi kelet-közép-európai országtól, hogy politikai folytonosság jellemzi őket, a kormányaik tovább kitartanak, és nagy támogatást élveznek a népességen belül. Ez ebben a két országban olyan, a csúcson lévő személyiségekhez fűződik, mint Orbán Viktor és Jarosław Kaczyński. Orbán a megszemélyesített ellentéte a nyugat-európai politikai gondolkodás jelenlegi divattrendjének. Van még valami, ami számomra is csak utóbb vált világossá: a szocializmus éppen akkor omlott össze, amikor meghódította a nyugat-európaiak szívét. A keleti szocializmus összeomlása a nyugat-európai baloldal számára a legnagyobb és legsúlyosabb vereség volt, amit valaha is átéltek. Mivel pedig a politikai baloldal lényegében az egész médiaspektrumot uralja, az utóbbi években pedig semmilyen játékteret nem engedett a konzervatív hangoknak, gyűlölettel viseltetik Orbán és Kaczyński iránt. Lényegében elítélőbben vagy agresszívebben kezelik őket, mint Kim Dzsong Unt vagy Vlagyimir Putyint. Olyannyira démonizálják őket, hogy érezni: a velejéig sértik ennek a nyugat-európai értelmiségi osztálynak az önbecsülését.

– Mi hozhatnak a Bundestag-választások Magyarországnak? Hogyan alakulhatnak a kapcsolatok egy esetleges Laschet-kormány esetén?

– Remélem, hogy javulás következik be, de egyáltalán nem vagyok biztos benne. Ha a Zöldek kormányra kerülnek, mindent el fognak követni, hogy ők adják a külügyminisztert, és akkor természetesen folytatódni fog az eddigi politika Magyarországgal szemben. Vagyis megkísérlik minél jobban kirekeszteni, az Európai Unióból kiszorítani, megbüntetni és így tovább. Az is meglehet, és remélem, így lesz, hogy Laschet konstruktív szerepet játszik a kérdésben. Attól tartok, az Európai Parlament pedig a Magyarország-gyűlöletében egyre féktelenebb lesz, és minden gátlástól megszabadul, hogy üssön Magyarországon, lehetőség szerint pedig ártson Orbánnak, és eltávolítsa hivatalából. Ebben száz százalékig biztos vagyok. Jelenleg az európai politikusokat nem a ráció vezérli, ha önökről van szó. A Magyarországgal szembeni agresszivitás, ez a morális kizárólagosságra való igény, hogy ők tudják egyedül, mi a demokrácia, ez Brüsszelből jön, nem pedig elsősorban Berlinből. De ha én is tanácsolhatok valamit önöknek: teljesen feleslegesen árt a megítélésüknek a Putyinhoz és a kínai egyetemhez való közelség. Ha ebben az irányban haladnak tovább, az előbb-utóbb bomlasztja a viszonyt azokkal, akik pedig teljes erejükkel Magyarország mellett állnak Németországban. Olyan dolgokról van szó, amelyek ahhoz vezetnek, hogy Magyarország barátokat veszít.

Borítókép: Arnold Vaatz (CDU) hazánkat is jól ismeri (Fotó: Sebastian Kahnert / dpa)