A vallási értékeket, a hagyományos családot támogató nemzeti irányultságú, nacionalista politikai erőre szavazna a romániaiak majdnem hatvan százaléka. A friss felmérés szerint közel harmincöt százalékot teszi ki azok aránya, akik elutasítanának egy ilyen pártot. Némileg meglepő, hogy a megkérdezettek hetven százalékának támogatását veszítené el az illető nacionalista párt, ha a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozását kezdeményezné. A megkérdezettek 64,8 százaléka volt azon a véleményen, hogy Romániának meg kell védenie nemzeti érdekeit, ha azok nincsenek összhangban az európai uniós szabályokkal, még akkor is, ha ezzel EU-tagságának elvesztését kockáztatja. Egy márciusi közvélemény-kutatás adatai alapján egyébként a románok fele úgy véli, hogy Romániát azért nem vették még fel a schengeni övezetbe, mert egyes európai államok gazdasági okokból akadályozzák Románia csatlakozását.
A mostani közvélemény-kutatás ugyanakkor megerősítette a romániaiak elkötelezettségét az uniós tagság fontossága mellett. 64,5 százalékuk volt azon a véleményen, hogy Románia kilépése az EU-ból negatív hatással lenne az ország nemzeti érdekeire, s csak 29,4 százaléknyian vélekedek úgy: a távozás nem befolyásolná az ország nemzeti érdekeit. A válaszadók hetvenöt százaléka vallotta, hogy nem támogatná azt, ha Bukarest az Oroszországhoz való közeledését szorgalmazná.
Egy tavaly novemberi, csak az erdélyi magyar közösséget vizsgáló kutatás adatai azt mutatták: az erdélyiek a romániai, de a magyarországi átlagnál is jobboldalibbak.