„kikérem magamnak hogy NGO-k, meg ki tudja, ki által finanszírozott, ki tudja, milyen szervezetek neveljék a gyerekemet a szexuális orientációjával kapcsolatban.”
Hozzátette: a gyermekei szexuális orientációjával kapcsolatos nevelése az ő dolga, a szülő dolga, sőt az ő felelőssége és kizárólagos joga. A törvény ezt rögzíti. Szijjártó Péter szerint már sokszor előfordult, hogy Magyarország az Európai Unió szabályaival összhangban levő jogszabályt alkotott, de akkor is támadták ezért. Kitért arra, amit „műveltek a német–magyar futballmérkőzés előtt, miközben mindenki tudja, hogy a történelemben mindig nagyon rosszul sült el, ha politikai ügyeket, ideológiai vitákat a sporttal kevertek össze”. Úgy fogalmazott: hihetetlen volt, hogy ilyen megtörténhet, a 21. században, egy labdarúgó európai mérkőzés előtt ilyen gátlástalan és gusztustalan politikai botrányt keltettek, és Európán belül, egy másik európai országból, Magyarországról érkező szurkolókat folyamatosan provokáltak, miközben zajlott az ideológiai propaganda.
A miniszter a műsorban a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzsről is beszélt. Azt mondta: az első javaslatokat már előterjesztették ezen a héten a kormánynak, és azokat a kabinet el is fogadta. A kutatásfejlesztéssel kapcsolatos beruházások értékhatárát hárommillió euróról egymillióra csökkentették, már tíz új kutatásfejlesztési munkahely esetében lehet támogatást igényelni – sorolta a miniszter. Hozzátette: biztosították az exportfejlesztéshez szükséges rugalmasabb jogszabályokat az Eximbank számára, így újabb, a magyar export fejlesztéséhez szükséges utak nyíltak meg, és a magyar vállalatok külföldi beruházásaihoz szükséges támogatási rendszert is létrehozták, valamint a munkavállalással kapcsolatos szabályokat is könnyítették, hogy még több munkahelyet hozhassanak létre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!