„Sem Szerbiában, sem Magyarországon nem tekintettünk sem ideológiai, sem geopolitikai kérdésként a vakcinára, az oltóanyagokra, hanem mindkét országban a szerbek és magyarok a vakcinát annak tekintették, ami, tehát az emberi élet megvédése eszközének” – hangsúlyozta Szijjártó Péter pénteken Belgrádban a magyar–szerb gazdasági vegyesbizottság ülését követően. Rámutatott, hogy a sikeres oltási programoknak köszönhetően április vége óta a két ország kölcsönösen elismeri egymás oltási igazolásait, és engedélyezi az állampolgárok szabad mozgását a két ország között. Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a világkereskedelem forgalma tavaly kilenc százalékkal esett vissza, míg Magyarország és Szerbia kereskedelmi forgalma három százalékkal tudott növekedni, és már idén is további 16 százalékos növekedés volt tapasztalható.

Egy brit bíboros elárulta, miért késett a füst hétfő este
Aprólékosan követték a bíborosok a konklávé szabályait.