– A jövő héttől kezdve a beoltott magyar állampolgárok szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Ciprusra, függetlenül attól, milyen koronavírus elleni oltóanyaggal oltották be őket
– jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
A miniszter elmondta: sokan tervezik, illetve terveznék a nyári szabadságukat, egyelőre azonban a világon „elég bonyolult az utazás”, sok ország még korlátozó intézkedéseket tart életben a világjárvány miatt. Hozzátette: néhány kivételtől eltekintve minden ország rosszabbul áll Magyarországnál az átoltottság tekintetében. Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy folyamatosan zajlanak a tárgyalások, amelyeknek az a céljuka, hogy a magyar emberek minél több országba elutazhassanak a védettségi igazolványukkal.
– Sikerült egy újabb tárgyalást lezárni, Ciprussal meg tudtunk állapodni az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről, így azok a magyar és ciprusi állampolgárok, akik be vannak oltva, szabadon, vagyis teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között
– fogalmazott a politikus.
Mint mondta, azoknak a magyar állampolgároknak, akik Ciprusra szeretnének utazni, utazásuk előtt legalább két nappal egy erre a célra létrehozott ciprusi online felületen kell regisztrálniuk. Fel kell tölteniük az oldalra a védettségi igazolványuk és az oltáskor kapott papíralapú igazolásnak az adatait. Erről egy visszaigazoló dokumentum érkezik, amit ki kell nyomtatniuk az utazóknak, ezzel tudnak beutazni Ciprusra és ezzel vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A miniszter jelezte: az összes technikai tudnivalót közzéteszik a konzuli szolgálat honlapján is. Szijjártó Péter tudatta azt is, hogy a megállapodás vasárnaptól érvényes.