Amennyiben Törökország a nemzetközi erők kivonása után is csapatokat hagy Afganisztánban, akár a kabuli repülőtér őrzésére és működtetésére, „megszállóként” fognak rájuk tekinteni – figyelmeztettek közleményükben a tálibok. Mint írták, ugyan sok dologban, például iszlám hitükben is osztoznak a törökökkel, de ha a maradás mellett döntenek, akkor „viselniük kell a következményeket”. A tálibok már korábban is hangsúlyozták, nem stratégiai céljuk a főváros elfoglalása, de külföldi csapatokat nem tűrnek meg az országban.
A fenyegetésnek is beillő nyilatkozat hazánk szempontjából is érdekes, hiszen korábban felmerült, hogy a törökök mellett pakisztáni és magyar honvédek is részt vennének a kabuli repülőtér biztosításában. – A terrorveszélyt és a migrációs hullámok kialakulását meg kell akadályozni. Az ehhez szükséges lépésekről jelenleg egyeztetések zajlanak, a döntés azonban nem született meg – tájékoztatta nemrégiben lapunkat a Honvédelmi Minisztérium.
Értesüléseink szerint az újabb afganisztáni misszió már erősen körvonalazódik, akár több száz katonát küldhetünk a feladatra.
A terep nem lenne ismeretlen: a kabuli nemzetközi repülőtér védelmét már korábban is elláttuk.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A figyelmeztetés azután érkezett, hogy Hulusi Akar török külügyminiszter pozitív hangnemben nyilatkozott tárgyalásairól az ügyben az Egyesült Államokkal és a NATO-val. Néhány nappal korábban pedig Recep Tayyip Erdoğan török elnök is megerősítette, hogy sikerült megállapodni a keretekről. Az afgán kormány állítólag üdvözli a török felajánlást, a kabuli repülőteret pedig máris légvédelmi rendszerrel erősítették meg. A légikikötő elengedhetetlen ahhoz, hogy Afganisztán ne szigetelődjön el nemzetközileg: hogy a diplomáciai képviseletek, segélyszervezetek elláthassák feladataikat.
Az afgán főváros elleni támadások korántsem példátlanok. A nemzetközi erők kivonulásának megkezdése óta a tálibok újult offenzívába kezdtek, és máris számos területet visszafoglaltak. Borúlátó elképzelések szerint még év végéig átvehetik az uralmat a teljes ország felett.