Romániában megháromszorozódott az első fél évben illegális határátlépésen tetten ért személyek száma a tavalyi azonos időszakhoz képest – derül ki a román határrendészet csütörtökön közzétett féléves jelentéséből. Amint a határrendészet a honlapján közölte: az első fél évben 8758-an próbálták törvénytelenül átlépni az ország határait, közülük 4867-en Romániába tartottak, 3891-en pedig Romániát próbálták elhagyni. A számok több mint háromszoros növekedést jeleznek a tavalyi első fél év adataihoz (2912, 1491, 1421) képest. Amint a határrendészet részletezte, a határsértők hatvan százaléka a zöldhatáron próbált átjutni. Ezt a módszert leginkább a Romániába tartó bevándorlók alkalmazták. Az országot elhagyni próbálók közül legtöbben a járművekben bújtak el. Újdonságként említették, hogy a bevándorlók immár vízi úton is próbálkoznak ott, ahol a Duna vonalán húzódik Románia határa.
A kínai államfő házastársa látogatást tett a Szent István-teremben
Peng Li-jüan, a Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping felesége Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás köztársasági elnök feleségének kíséretében látogatást tett csütörtökön a Budavári Palota Szent István-termében.