A kormány kritikusai túl keménynek tartják London fellépését. – Ez a törvény nem hatékony és nem foglalkozik a káosszal, amelyet a konzervatív kormányzás teremtett, ehelyett a nemzetközi jog megsértésén keresztül megvonja a támogatást az emberkereskedelem áldozataitól – közölte Nick Thomas-Symonds, a Munkáspárt belügyekért felelős parlamenti képviselője.
– A menedékjoggal és a migrációval kapcsolatos mítoszok és valótlanságok szándékos terjesztése helyett a belügyminisztériumnak biztonságos útvonalakat kellene kialakítania az üldözés elől menekülőknek – nyilatkozta az Amnesty International.
A dán minta. A brit javaslat dán mintára készült. A dán parlament június 3-án fogadott el egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az ország a jövőben Európán kívül dolgozza fel a menekültügyi igényeket. A törvény értelmében a Dániába érkezőket egy Európán kívüli partnerország (valószínűleg Ruanda, de más afrikai országokkal is folynak tárgyalások) menekültügyi befogadótáborába szállítják át az eljárás lefolytatásáig. Az ország vezetése ezzel az intézkedéssel várja a menekültügyi kérelmek és a tengerekbe fulladtak számának csökkenését. Az elfogadott törvény kapcsán az ENSZ és az Európai Bizottság nemtetszését fejezte ki, utóbbi megkérdőjelezte a törvény összeegyeztethetőségét Dánia nemzetközi kötelezettségeivel. Az utóbbi években a jobboldali és a jelenlegi szociáldemokrata kormány is szigorú migrációs intézkedéseket léptetett életbe. Idén májusban például megvonták a tartózkodási engedélyt kétszáz szíriai menekülttől, mondván, Szíria most már elég biztonságos ahhoz, hogy visszatérjenek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!