Egy szomáliai férfi öt embert késelt meg Olaszországban

A sebesültek között van egy kisfiú is, akit megműtöttek, állapota azonban válságos.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 09. 13. 8:45
null
Messinában szeptember 23-án ért partot a mentőhajó Fotó: MTI/AP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Őrizetbe vett az olasz rendőrség egy szomáliai menedékkérőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy késsel megsebesített négy nőt és egy hatéves kisfiút a turisták által is kedvelt Riminiben szombat este – jelentette vasárnap az ANSA olasz hírügynökség. A nyomozók egyelőre kizárják a terrorizmust mint indítékot, és feltételezik, hogy a 26 éves férfi kábítószer hatása alatt követte el tettét. Luciana Lamorgese belügyminiszter rendkívül komolynak nevezte az incidenst, és közölte, hogy hétfőn Riminibe utazik, ahol helyi biztonsági vezetőkkel tárgyal.

A férfi, akinek feltehetően nem volt jegye, két női ellenőrt sebesített meg késsel egy autóbuszon, majd menekülés közben három járókelőre támadt rá, közöttük egy gyermekre

– jelentette az olasz média. A kisfiút megműtötték, az állapota válságos. A rendőrség egy mellékutcában elfogta és őrizetbe vette a férfit.

Az incidens után Matteo Salvini, a bevándorlásellenes Liga párt vezetője a Facebookra feltett videofelvételben bírálta Lamorgese teljesítményét. Salvini, akinek a pártja tagja a kormánykoalíciónak, hónapok óta gyakorol nyomást a belügyminiszterre annak érdekében, hogy szigorítsák a bevándorlási politikát. A 26 éves szomáliai férfi néhány hónapja tartózkodik Olaszországban, és kérelmezte a menekültstátust. Riminiben egy katolikus jótékonysági szervezet által működtetett migránsszálláson lakott. 2015 óta él Európában, és már kért menedékjogot Dániában, Svédországban, Németországban és Hollandiában is, de mindenhol elutasították a kérelmét.

Borítókép: Illegális bevándorlók örülnek, hogy Olaszország engedélyezte partra szállásukat Messinában. Fotó: MTI/AP/Renata Brito

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.