Szeptember végén négyszázan, október elején hétszázan gyűltek össze az autonóm város határánál, majd kisebb csoportokra osztódtak és több irányból ostromolták meg a határvonalat, mintha egy katonai bevetésen lennének. Emiatt a védekező ügynököknek is több területre kellett összpontosítaniuk. A migráns csapatok megfékezésének sikere csak annak volt köszönhető, hogy a marokkói hatóságok besegítettek nekik.
Kevésbé volt sikeres a következő roham visszaszorítása, október közepén. Akkor több tucat bevándorlónak sikerült átugrania a kerítést, ráadásul egy olyan helyen, ahová a csendőrség behatolásgátló rendszert is telepített. A migránsok üvöltve rohantak végig Melilla utcáin, a „győzelem” és a „szabadság” szót skandálták, így ünnepelték sikerüket, csakúgy, mint az egyik nyári invázió idején.
A migránsok egyre erősödő agresszivitására hívja fel a figyelmet az autonóm város egyik politikai csoportja, az Adelante Melilla. Carlos López a mozgalom irányító bizottságának vezetője kiemelte: az elmúlt hónapokban 61 fegyverrel és védőfelszereléssel tökéletesen felszerelt csendőr sérült meg a migráns-támadásokban. Nyáron egy 150 fős szubszaharai férfiból álló társaság kövekkel, üvegekkel és egyéb eszközökkel rohanta le a melillai határrendészet tagjait. A kísérlet során húsz egyenruhás sérült meg, hasonlóra korábban nem volt példa.
Októberben az egyik afrikai állampolgár horoggal felszerelkezve érkezett a határhoz egy 12 fős csapat tagjaként, mellyel könnyebben fel tudott kapaszkodni a több mint hat méter magas kerítésre. Az eszköz végül támadásra is tökéletesnek bizonyult, ugyanis állon ütötte vele az őt visszatartani próbáló csendőrt, akinek súlyos sérülését több öltéssel varrták össze. A csoportból végül heten sikeresen átjutottak Melillába.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!