Érik egy újabb politikai vihar az Európai Parlamentben

Érik egy újabb politikai vihar az Európai Parlamentben: az Újítsuk meg Európát frakciójának új vezetője szerint David Sassoli szocialista politikusnak nincs oka a testület elnöki székében maradni.

2021. 10. 20. 18:06
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután október elején az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) európai parlamenti (EP) képviselőcsoport elnöke bejelentette lemondását, kedden Stéphane Séjourné nyerte el a frakció többségének támogatását. A francia politikus az elsők között támogatta Emmanuel Macron Köztársaság lendületben (LREM) pártját, majd később a francia köztársasági elnök tanácsadója lett, valamint a párt 2019-es európai parlamenti választási kampányát is ő irányította. Az újonnan megválasztott elnök egy a francia Les Echos című napilapnak adott interjújában az EP elnökének pozíciójával kapcsolatban is kifejtette a véleményét. Mint fogalmazott:

A nemzeti választások nem befolyásolják a parlament politikai felépítését. A képviselőcsoportok tagjainak száma ugyanannyi marad

– utalt arra, hogy a német választásokon aratott szociáldemokrata siker nem jelenti azt, hogy az elnöki szék a szocialisták és demokraták szövetségénél (S&D) maradhat.

Emlékezetes, 2019-ben – amikor az uniós vezetők csomagban döntöttek az intézmények vezetéséről – az a megállapodás született, hogy az ötéves parlamenti ciklus első felében a szociáldemokratáké, a másodikban pedig az Euró­pai Néppárté (EPP) lesz a tisztség. David Sassoli szocialista képviselőt még 2019 júliusában választották meg a parlament elnökének, az alku értelmében pedig Manfred Weber néppárti frakcióvezető foglalta volna el a pozíciót a második ciklusban, mintegy fájdalomdíjul, hiszen bár ő volt az EPP csúcsjelöltje a választásokon, nem őt jelölték az Európai Bizottság élére. 

A bajor politikus azonban az elmúlt hónapokban többször is egyértelművé tette, nem pályázik az EP-elnöki tisztségre; új politikai ambíciókat tűzött maga elé, s inkább a jobbközép pártcsalád Donald Tusk távozása után üresen maradt elnöki tisztségét töltené be. 

Jelenleg négy lehetséges jelölt van porondon: a mostani elnök, Sassoli és három néppárti képviselő – a máltai Roberta Metsola, a holland Esther de Lange és a spanyol Esteban González Pons.

 Séjourné frakciója nem hivatalosan Metsolát támogatná, az újdonsült elnök szerint azonban a szociáldemokratáknak, a néppártnak és a liberális frakciónak olyan „koalíciós szerződést kell kötnie, amely elsősorban a megoldandó problémákról szól, és csak másodsorban a pozíciókról – idézte a politikust a brüsszeli Politico hírportál. 

Borítókép: Stéphane Séjourné került az Újítsuk meg Európát frakció élére. Forrás: EPA–EFE/Julien De Rosa

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.