Harmincketten meghaltak egy pokolgépes merényletben

A tálibokkal is szembenálló Iszlám Állam terrorszervezet a síitákat hitehagyottaknak tekinti.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 10. 15. 13:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harmincketten meghaltak és ötvenhárman megsebesültek a dél-afganisztáni Kandahár egyik síita mecsetében végrehajtott pokolgépes merényletben pénteken – közölték afgán hivatalos források. Bilál Karimi, a tálibok egyik szóvivője azt mondta, vizsgálatot indítottak, részleteket azonban nem közölt, a támadás elkövetőjeként pedig eddig egyetlen csoport sem jelentkezett. Nevük elhallgatását kérő hatósági források szerint öngyilkos merénylet történt. Helyszíni beszámolók szerint a tálibok felhívást intéztek a lakosokhoz, adjanak vért a sebesülteknek.

A merénylet a pénteki – hagyományosan közösségben tartott – ima idején történt, több sebesült állapota válságos, így a halálos áldozatok száma vélhetően emelkedni fog.

Egy héttel ezelőtt az észak-afganisztáni Kunduz egyik síita mecsetében követtek el robbantásos merényletet, a támadásnak, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet vállalt magára, mintegy 50 halálos áldozata volt. Az augusztus közepén hatalomra került tálibokkal is szembenálló terrorszervezet a síitákat hitehagyottaknak tekinti, és rendszeresen követ el ellenük robbantásos merényleteket Afganisztánban és más muszlim országokban is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.