– Magyarország álláspontja szerint az Európai Uniónak változtatnia kell az energiaárakkal kapcsolatos politikáján – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a szlovéniai Brdóban az európai uniós tagországok és a nyugat-balkáni térséget alkotó országok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját megelőzően. Rövid nyilatkozatában a kormányfő úgy vélte,
legalább részben az Európai Bizottság hibája, hogy az árak megemelkedtek.
– Meg kell változtatni bizonyos szabályozásokat, különben mindenki hátrányt fog szenvedni – fogalmazott. Orbán Viktor azt is leszögezte, hogy Magyarországot az áremelkedés egyelőre nem érinti, mert az árak nem emelkedhetnek a megszabott felső határnál magasabbra. – Az Európai Bizottság javasolta, úgynevezett zöldmegállapodás azonban közvetett adózást rejt magában a lakástulajdonosoknak és az autótulajdonosoknak, ez Magyarország számára elfogadhatatlan – tette hozzá. Orbán Viktor hangsúlyozta, „a bizottságot mindenki kritizálja, mondván, hogy az egész zöld program, klímaprogram végrehajtásául megadott előrejelzések az árakra nézve teljes tévedésnek bizonyultak, és ezért ma Európa szenved, mert magas energiaárakat kell fizetni”.
Az EU-tagországok vezetői kedd esti munkavacsorájukon kitértek az emelkedő energiaárak kérdésére is, és uniós részről jelezték, hogy a következő hetekben behatóbban is foglalkoznak ezzel a témával.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozón 2021. október 6-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán