Olaszországba kell szállítani betegeket bajorországi kórházakból, mert a koronavírus-járvány negyedik hulláma egyre inkább túlterheli az ellátórendszert
− mondta a német orvosok egyik fő érdekképviseletének vezetője pénteken.
Michael Weber, a kórházi vezető orvosok szövetségének (Verband der Leitenden Krankenhausärzte) elnöke egy online sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a negyedik hullámot leginkább megszenvedő német tartományok közé tartozó Bajorországban mindenütt gyors ütemben süllyed a szabad kapacitások aránya, miközben a járványhelyzet egyre romlik. Így az új típusú koronavírus okozta betegség miatt intenzív ellátásra szorulók száma – a pénteki adatok szerint 871 fő – nagyjából 21-23 nap alatt megduplázódik.
Ugyancsak súlyos helyzetről számolt be a bajorországi kórházak szövetségének (Bayerische Krankenhausgesellschaft – BKG) vezetője, Roland Engehausen, aki egy pénteki lapinterjúban azt mondta, hogy alig maradt kapacitásunk, és a járvány tavaly tavaszi kezdete óta még soha nem volt annyira drámai a helyzet, mint most.
Az emberek fertőzésveszéllyel járó közvetlen kapcsolatai, találkozásai számának gyors és jelentős csökkentése nélkül hetente harminc százalékkal emelkedik a Covid–19 miatt intenzívre kerülők száma, így rövidesen nem lesz hely az új betegeknek. Vannak is már kórházak, amelyekből más tartományokba kell átszállítani betegeket. Azonban a szomszédos Baden-Württembergbe vezető út már bezáródott, mert az ottani kórházakban is mindinkább eluralkodnak a bajorhoz hasonló állapotok. – Az ugyancsak szomszédos Szászország és Türingia tartományba vagy Ausztriába pedig nem is érdemes elindulni, mert ott sem jobb a helyzet, mint nálunk – mondta a BKG vezetője az Augsburger Allgemeine című lapnak.
A járvány negyedik hulláma valamennyi német tartományban megterheli az ellátórendszert, de igen eltérő mértékben. – A legnehezebb helyzetbe Bajorország, Szászország és Türingia került. Éppen ezekben a tartományokban a legalacsonyabb az átoltottság. Egész Németország egy egybefüggő járványkitörés, a SARS–CoV–2 sebes terjedése miatt nemzeti vészhelyzet alakult ki, ezért be kell húzni a vészféket – fogalmazott pénteki berlini tájékoztatóján Lothar Wieler, a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője.