A FORIF által felvázolt új szervezet legális keretek között működne, és célja elsősorban a muszlimokat ért atrocitások megakadályozása. Kiemelik, hogy az új testület szoros együttműködésben állna a francia köztársaság állami – kormányszintű és regionális – szerveivel.
Források: www.bladi.net, www.twitter.com
Szexistának ítélték a gyerekeknek szóló karácsonyi reklámokat a katalánok, mert a lányok babáztak, a fiúk meg autóval játszottak bennük
A Katalóniai Audiovizuális Tanács jelentést készített a nemi sztereotípiák megjelenéséről a 2021–2022-es ünnepi játékkampányokban. A már elemzett hirdetések 43 százalékában fedeztek fel szexizmusra utaló jeleket. A tanács szerint a reklámok többségében női sztereotípiák jelennek meg (83 százalék). Kiemelik, hogy a lányos játékokról szóló reklámokban szinte sosem bukkannak fel fiúk, ráadásul a kislányok csakis babákkal játszanak, amelyekkel az anyaszerep elfogadására ösztönzik őket. Arra is figyelmeztetnek ugyanakkor, hogy egy már korábban eltüntetett sztereotípia újra felbukkant a karácsonyi kampányban: egy kislány az egyik reklámban a fizikai külseje miatt aggódott. A fiúknak szánt játékokkal kapcsolatban hasonlóan a klasszikus minták jelentek meg: a fiúk autókkal játszottak, egymással versenyeztek, lányok részvétele nélkül. A katalánok a fogyasztóvédelmi miniszter karácsony előtti kampányát utánozták. Alberto Garzón akkor egy kisfilmet készíttetett, melyben a játékok fellázadtak a nemi sztereotípiák ellen. Katalóniában nagy hangsúlyt fektetnek az elfogadásra és a nemek közötti egyenlőségre. A szexista játékreklámok miatt feljelentést tesznek, hogy azok mielőbb eltűnjenek a tévéképernyőkről, és helyüket a sokszínűség vegye át.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!