„A brüsszeli buborék szívóereje óriási. Ez egy mikrovilág”. Így vélekedett nemrég egy olasz gyakornok a Groene Amsterdammer holland lapnak. Egy korábbi tisztviselő pedig arról beszélt, hogy a brüsszeli buborékban élők minden mozzanata az EU légkörében zajlik, a gyermekeik pedig nagyon drága nemzetközi iskolába járnak, amit az Európai Bizottság fizet állandó szerződéssel.
Beszámolók alapján a legfontosabb emberek Tervurenben élnek, ami sokak szerint Európa egyik legdrágább és legjobban őrzött települése. A V4NA most utánajárt, hogy milyen az élet a kertvárosban, ahol egy tollat sem lehet leejteni anélkül, hogy ne tudnának róla a helyiek és a hatóság.
Tervuren az Európai Unió brüsszeli intézményeitől mindössze 15 perces autóútra található. Amikor a V4NA stábja megérkezett a kisvárosba, luxusházak erdejében találta magát. Ha a Google térképén madártávlatból megnézzük a telkeket, látható, hogy medencék és sportályák is tartoznak a kastélyokat idéző házakhoz. A kertészeknek szinte egész évben munkát adnak az akár 2500 négyzetméteres alapterületű telkek. A házak azonban errefelé nem az átlagos európai adófizetők pénztárcájának lettek kitalálva, hiszen másfél-két millió eurót is elkérnek egy-egy ilyen villáért. A 23 ezres lélekszámú kisvárosban több iskola is található, ahol túlnyomó többségében a brüsszeli buborékban élő elit gyermekei tanulnak.