Így tett szombaton Franciaország és Olaszország is, amelyek az utóbbi hetekben a biztonságosabb nyugat-ukrajnai Lvivbe helyezték át külképviseletüket.
Az utolsók között hagytuk el Kijevet, és az elsők között térünk vissza
– jelentette ki Luigi Di Maio olasz külügyminiszter, aki szerint az olasz nagykövetség működése néhány napon belül visszatér a normális kerékvágásba. – Hét héttel ezelőtt hagytuk el Kijevet, s nem tudtuk, valaha visszatérünk-e – nyilatkozta Etienne de Poncins francia nagykövet.
Lviv nagyjából 80 kilométerre fekszik a lengyel határtól. A harci cselekmények mindeddig kevéssé érintették ezt a nagyvárost, ahova nagyon sok menekült érkezett Ukrajna más részeiből, és több ország – köztük hazánk – is ide helyezte át nagykövetségét Kijevből.
Az elmúlt hetekben már több magas rangú európai uniós tisztségviselő, illetve európai kormányfő tett látogatást Kijevben, ami annak a jele, hogy az ukrán főváros sokkal biztonságosabb. Az orosz hadsereg ugyanis fokozatosan kivonul a térségből és a dél-kelet-ukrajnai harctérre csoportosítja át csapatait.
A cseh diplomaták szintén a napokban tértek vissza az ukrán fővárosba.
A cseh zászló ismét lobog Kijevben. Ez is egyike azon lépéseknek, amelyekkel Csehország szeretné kifejezni Ukrajna támogatását
– közölte a cseh külügyminisztérium.
Kijev kezd helyreállni. Néhány héttel ezelőtt a város teljesen üres volt, se autók, se emberek. Most viszont lassan, nagyon lassan kezd visszatérni az élet
– mondta ugyancsak Valdemaras Sarapinas litván nagykövet, miután múlt héten visszatért a fővárosba. Egy héttel ezelőtt a Twitteren-közölt fotójával tudatta a világgal Matti Maasikas észt diplomata, az EU kijevi nagykövete, hogy ő is az ukrán fővárosban tartózkodik.
Visszatért Kijevbe a moldovai nagykövetség is. Szlovénia pedig már március végén döntött úgy, hogy Kijevbe küldi Bostjan Lesjak ügyvivőt, aki megérkezésekor közölte: „a város üres, szirénák és robbanások hallatszanak a távolból, de a fővárosban maradtak élete normális mederben folyik”. Janez Jansa szlovén kormányfő akkor azt mondta, ezzel a lépéssel akarják kifejezni az ukrán kormány erkölcsi támogatását, egyben visszautasította az ellenzék azon vádjait, hogy ez kockázatos lépés volt.