Katalán ultimátum Madridnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Blokkolják a törvények elfogadását, és megszakítják a Madrid és Barcelona közötti párbeszédet – ezzel fenyegeti a spanyol kormányt Katalónia szeparatista elnöke a közelmúltban kirobbant kémbotrány miatt. A kanadai Citizen Lab internetes felügyelő szervezet szerint 2017 és 2020 között függetlenségpárti spanyol politikusokat hallgattak le az izraeli Pegasus-szoftver segítségével.

2022. 04. 26. 7:45
SPAIN-CATALONIA-POLITICS-ESPIONAGE Fotó: JAVIER SORIANO

A katalánok nem méltányolták a kormány bejelentését.

Vilagrá szerint a találkozó rosszul sikerült, semmire sem kaptak választ, minden, amit a miniszter mondott, homályos és bizonytalan. Szerinte több vezetőt azonnali hatállyal meneszteni kell.

Pere Aragonés a maga részéről azt mondta: bizalma a miniszterelnökben jelenleg a nullával egyenlő.

Szerinte egy demokratikus ország nem kémkedik állampolgárai után, ilyen eszközöket csak terroristák és bűnözők ellen használnak. Szerinte ez a spanyol demokrácia legsúlyosabb kémbotránya, amely nem maradhat büntetlenül. Közölte: ha nem kapnak konkrét információkat, megvétózzák a törvényeket, valamint megszakítják a párbeszédet és az együttműködéseket Barcelona és Madrid között.

Az ombudsman hétfőn megkezdte a független vizsgálat lefolytatását, ezzel egy időben az ellenzék, valamint a kormány összes függetlenségpárti szövetségese, köztük a baszkok is azt követelik, hogy Pedro Sánchez kollégáival együtt azonnali hatállyal jelenjen meg a parlament előtt, és adjon magyarázatot a történtekre.

 

Borítókép: Pere Aragonés a szakítást is fontolgatja. (Fotó: Europress/AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.