Vigyázz, hová lépsz az aknamezőn!

A katonai győzelem csak az első lépés, amit Azerbajdzsánnak meg kellett tennie Hegyi-Karabahban. A tavaly őszi, mindössze 44 napos konfliktus után az örmények már elmenekültek, de az azeriek még nem térhettek vissza a térségbe. És addig nem is térhetnek, amíg a föld halálos veszedelmet, több ezer gyilkos robbanószerkezetet rejt. Az aknamentesítéshez erejéhez mérten Magyarország is segítséget nyújtott, és talán az újjáépítésben is szerephez juthat. Riportunk a háború dúlta övezetből.

Ilyen aknákra figyelmeztető jelzésekkel van kitáblázva egész Hegyi-Karabah. Fotó: László Dávid

Gyalogsági taposóakna, harckocsi elleni akna, ugróakna. Hegyi-Karabahban óvatos becslések szerint is több százezret rejt ezekből a föld. Ha ez nem lenne elég, ott vannak még a háború „szuvenírjei”: fel nem robbant rakéták, bombák és lövedékek.

– Ez nagyon nem olyan, mint a filmekben! Nincs halk kattanás, mire jéggé dermed a kétségbeesett katona. Mikor fütyülnek körülötted a golyók, előre kell nyomulni, nincs idő ilyenekre – oszlatják szét a hollywoodi illúziókat az aknamentesítést végző azeriek. Különösen alattomos az ugróakna: ezt valamivel a földfelszín fölé telepítik az aljnövényzet rejtekébe; aktiváláskor függőlegesen „ugrik” egyet, hogy több méteres körzetben repeszdarabokkal szórja be a környéket.

Mikor Azerbajdzsán a múlt év őszén mindössze 44 nap alatt visszafoglalta az örmények által uralt Hegyi-Karabahot, az offenzívában éppen a mindenütt ott lapuló aknák jelentették az egyik legnagyobb kihívást. Némelyik még az 1988 és 1994 között dúló első háborúból származik, több ezer másikat az azóta eltelt évtizedekben telepítettek. A tavaly novemberi békemegállapodás óta a fegyverek ugyan jórészt hallgatnak, a robbanószerkezetek azonban állandó halálos veszélyt jelentenek. Éppen június elején veszítette életét két azeri újságíró és egy helyi tisztségviselő, mikor járművük egy harckocsi elleni aknára futott. Hírügynökségi jelentések szerint a tűzszünet óta húsz azeri civil és hét katona halt meg, 86 katona és 29 civil pedig megsebesült a térségben történt robbanásokban.

Halálfejek

Hogy milyen, mikor működésbe lép a fegyver, abból én is ízelítőt kaphattam. A hadsereg egyszerre harminc összegyűjtött aknát semmisített meg, a fülrepesztően hangos, de rövid detonáció 8-10 méteres láng- és füstoszlopot küldött a levegőbe, megmutatva rettentő erejét. De korántsem pusztítanak el minden robbanószerkezetet. – A piros végű bot azt jelenti, hogy azon túl veszélyes a terület. A sárga az akna helyét jelöli. A kék, ahol az aknász elkezdte a munkát. A fekete a kutya helye. A fehér pedig a biztonságos rész – magyarázta az egyik aknamentesítés vezetője. Szűk ösvényünk körül mindenütt piros végű botok, távolabbra a magas fűből néhány sárga is kilátszik. Feljebb, az út melletti mezőn körbe ásott aknák sorakoznak katonás rendben. – Erre jobb nem elkószálni. Vigyázni kell, hova lépsz az aknamezőn! – intettek óva a felfedezőutaktól.

Elsőként az infrastrukturálisan fontos részeket, az utak környékét, a településeket tisztítják meg. A munkához minden eszközt bevetnek, speciálisan kiképzett kutyákat, fémkeresőket és a brit Aardvark (melynek jelentése egyébként földimalac) aknakereső páncélozott járműveket, melyek maguk előtt láncokat csépelve verik a talajt. A haladás lassú és körülményes, de egyetlen hiba is életekbe kerülhet. Mikorra végezhetnek? Senki sem tudja. Azerbajdzsán követeli Örményországtól az aknamezők térképeit, júniusban 15 hadifogolyért cserébe kaptak is néhányat, azonban azt még Nikol Pasinján örmény miniszterelnök is elismeri, hogy ez csak a töredéke az összesnek. Ezek nélkül a több ezer négyzetkilométeres terület teljes aknamentesítése hosszú évekbe is eltelhet. Addig maradnak mindenütt az aknára figyelmeztető halálfejes táblák.

Ilyen aknákra figyelmeztető jelzésekkel van kitáblázva egész Hegyi-Karabah.
Fotó: László Dávid

Magyar segítség

– A hegyi-karabahi fegyveres konfliktus következményeinek csökkentése és az azeri újjáépítési folyamatok megsegítése érdekében a magyar kormány 25 ezer euró (körülbelül kilencmillió forint) támogatást ajánlott fel aknamentesítésre. A támogatási összeget már a bejelentést követő pár napon belül kifizették.

A forrást az Azerbaijan National Agency for Mine Action (ANAMA) nevű szervezet kapta meg. Az azeri fél által megjelölt kedvezményezett egy nemzeti ügynökség Azerbajdzsánban, amely aknamentesítéssel foglalkozik, hozzájárulva a hazánk külpolitikai és külgazdasági érdekeivel is egybecsengő regionális stabilitáshoz – értesült lapunk a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól. Válaszukból az is kiderült, hogy a külgazdasági és külügyminiszter 2021. március 10-i, bakui munkalátogatásának margóján magyar–azeri üzletemberek találkozójára is sor került, amelynek fókusza a karabahi újjáépítésben való magyar részvétel volt. – A magyar részről kilátogató cégek az alapinfrastruktúra felállításához szükséges ágazatokból kerültek ki. Az újjáépítési kérdésekben folyamatos a kapcsolattartás kormányzati szinten és a a lehetséges vállalati partnerek között is – tették hozzá.

Szemléletes ábrát is mellékelnek, mi történik, ha felrobban az ember.
Fotó: László Dávid

Kísértetvárosok

Csakhogy amíg Hegyi-Karabah nincs megtisztítva, addig az újjáépítés és a visszavándorlás sem indulhat meg rendesen. Az azeriek túlnyomó többsége még nem is láthatta a felszabadított területeket, biztonsági okokból a határt lezárták, csak különleges engedéllyel lehet belépni. – Itt születtem, abban a hegy lábánál fekvő iskolában tanultam. Emlékszem, véget ért az iskola, már az egyetemre készültem, mikor megindult az örmények támadása. Komoly összecsapásokra került sor, mindkét oldalon súlyos veszteségekkel, de a területet elvesztettük, így menekülnünk kellett. Qubadli járásban egy város és 94 falu található, de mindent hátrahagytunk, a házakat, a bútorokat, a jószágokat. Az emberek azt a ruhát vitték magukkal, amit viseltek – idézte fel Ünsal Ibrahimli a menekülésének történetét.

– Nekem legalább hat nemzedékre visszamenőleg itt éltek az őseim. A legtöbb rokonom már sajnos nem érhette meg a felszabadítást, de mikor én először megláttam a földet, könnyekben törtem ki – vallotta meg a férfi.

Miután az 1994-ben végződő háború során az azeri lakosságot elűzték, a területet az örményeknek soha nem sikerült újranépesíteniük. Dzsabrail, Füzuli, Agdam egykori településeit lassan felfalták az évtizedek, a stratégiai megfigyelés miatt egész erdőket irtottak ki, a földek parlagon hevernek, az egykori ültetvények kiszáradtak, a mecsetek összedőltek, van történelmi emlékhely, ahol disznót tartottak.

Az egykor 30 ezer lelket számláló Agdamban a mecset azon kevés épületek egyike, amely többé-kevésbé állva maradt.
Fotó: László Dávid

A szellemvárosok romjaiba már aligha lehet új életet lehelni – a semmiből kell újrakezdeni. A török munkagépek már ott zúgnak, amennyire a helyzet engedi, párhuzamosan húzzák fel az utakat, telepítik az elektromos hálózatot, építenek okosvárosokat a régiek helyére. Az egykor harmincezres lélekszámú, ma a természet által uralt Agdam helyére pénzt és erőfeszítést nem sajnálva több százezres modern metropoliszt álmodtak, az első ütem 2024-re el is készülhet.