Noha a spanyol ajkúak többsége hagyományosan demokrata párti szavazó, ez mára már nem olyan egyértelmű.
Például a Kaliforniai Egyetem (UCLA) szerint Dél-Floridában már nem is beszélhetünk „spanyol ajkú szavazatról”. A márciusban publikált kutatásban ugyanis azt állapították meg, hogy míg a kubai közösség inkább republikánus szavazó (a Kubával szembeni erősebb fellépés miatt), addig a többi közép-amerikai országból érkezett lakos demokrata párti. A UCLA szerint éppen ezért teljesen külön kell kezelni ezen közösségeket.
Rettenetesen megérezzük az áremelkedést, és ezt a szavazatommal is jelezni fogom
– nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek egy magát több mint harminc éve demokrata párti szavazónak tituláló arizonai spanyol ajkú férfi, aki szerint a republikánusok gazdaságkezelése jobb lenne az országnak.
A Bank of America korábbi felmérése szerint az áremelkedések a feketéket és a spanyol ajkúakat érzékenyebben érintik. Ők arányaiban többet költenek élelmiszerre és üzemanyagra, amelyek mindegyike jelentősen drágult az elmúlt hónapokban.
A Univision News és a NORC spanyol ajkúak körében végzett márciusi közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 61 százaléka vélte úgy, hogy az amerikai elnök munkája miatt nőttek a megélhetési költségek. A felmérés megállapította: a spanyol ajkúak fele szerint a gazdaság állapota és a munkahelyteremtés a legfontosabb probléma, amelyet Biden elnök nem tud megoldani.
A The Wall Street Journal – még az áremelkedések előtt – arról kérdezte a spanyol ajkú szavazókat, hogy Biden vagy Trump elnökre szavazna egy következő elnöki versenyben, amelyre a válaszadók 44 százaléka mondta a regnáló, míg 43 százalékuk a korábbi republikánus párti elnököt. A demokratáknak azért is lehet aggasztó a spanyol ajkú szavazók megosztottsága, mert körükben a 2020-as választásokon – az AP hírügynökség felmérése szerint – Biden elnök 63 százalékos támogatottságot szerzett, közel harminc százalékponttal többet, mint Trump elnök.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!