Hihetetlen értékű ajándékok a Biden családnak
Jill Biden 2023-ban többek között húszezer dolláros gyémántot kapott az indiai miniszterelnöktől.
Jill Biden 2023-ban többek között húszezer dolláros gyémántot kapott az indiai miniszterelnöktől.
Úgy tűnik, a demokrata vezetés nem viseli jól a vereséget.
Az amerikai first lady szerint nehéz lesz felülmúlni ezt a műsort.
Jill Biden korábbi sajtótitkára elmondta, hogy az előre megküldött kérdések már régóta bevett taktika Biden csapatában.
Egy, a családhoz közel álló forrás és sajtóinformációk szerint a Bidenek beletörődtek abba, hogy Hunter Biden jogi problémái súlyosbodni fognak.
Sokak szerint a zömében fehér játékosokból álló Iowa több megbecsülést kapott, mint a főképp fekete játékosokból álló LSU.
„Még nem fejezte be, amit elkezdett, és ez az, ami számít” – mondta Jill Biden egy interjúben.
A hagyományosan demokrata párti szavazótábor egyre jobban tud azonosulni a republikánusokkal.
Zuzana Caputová hangsúlyozta, nagyon örül a kölcsönös megértésnek és együttműködésnek.
Az amerikai first lady Volodimir Zelenszkij ukrán elnök feleségével, Olena Zelenszkával találkozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szentkirályi Alexandra szerint csak szét kell nézni Budapest utcáin.
Ezek tényleg semmiből sem tanulnak.
Londonban két tüntetés is zajlott egy menekültszálló előtt, az egyik a migráció mellett, míg egy másik ellene.
Olimpiai bajnokunk tizennegyedszer állt rajthoz a szingapúri úszó-vb nyolc napja alatt, nem jött be a lottó.
Forced conscription in Ukraine is turning increasingly brutal.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán reagált a Magyar Nemzet információjára, miszerint nem indítanak vizsgálatot Sebestyén József halálának ügyében.
A Hamász és a vele szövetséges Iszlám Dzsihád tette közzé a felvételeket.
Forced conscription in Ukraine is turning increasingly brutal.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán reagált a Magyar Nemzet információjára, miszerint nem indítanak vizsgálatot Sebestyén József halálának ügyében.
A Hamász és a vele szövetséges Iszlám Dzsihád tette közzé a felvételeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.