Pattanásig feszült a helyzet Hollandiában, ahol hetek óta tart a gazdák tüntetéssorozata. A tömeges tiltakozások oka egy új kormányrendelet, ami alapjaiban lehetetleníti el a mezőgazdasági szereplőket.
Egyre durvább a helyzet Hollandiában: összeverekedtek a rendőrök és a tüntetők + videó
A holland gazdák hetek óta tüntetnek a kormány intézkedései ellen, amely szerintük teljesen ellehetetleníti a gazdálkodást Hollandiában – olvasható a V4NA hírügynökség cikkében.

A Mark Rutte vezette holland kabinet ugyanis elhatározta, hogy a klímavédelem érdekében drasztikus mértékben, mintegy hetven százalékkal csökkenti a nitrogénkibocsátást.
A nitrogént alapvetően a mezőgazdaságban használják, enélkül a teljes ágazat megbénul, ami komoly élelmiszerhiányhoz vezet. Hetek óta nem csillapodnak az indulatok, naponta több tízezer dühös termelő vonul az utcára. Gyakran előfordul az is, hogy a rendőrök összeverekednek a tüntetőkkel.
A fenti verekedés azután tört ki, hogy az egyik rendőr meglökött egy aktivistát és meg akarta ütni a gumibotjával. A tüntetők ezután kezdtek el dulakodni a rendőrökkel. Korábban volt olyan tüntetés is, amelynek során a rendőrök éles lőszerrel tüzeltek a tüntetőkre.
Az alábbi fotón egy traktor oldaleleme látható, amit az egyik golyó ütött át.
A kormány afelé tart, hogy a teljes holland mezőgazdasági ágazatot eltörölje
– panaszkodott az egyik érdekképviselet vezetője, aki hozzátette, hogy a gazdáknak most két lehetőségük van: rengeteg pénzért cserébe áttérnek biogazdálkodásra, vagy felhagynak a mezőgazdasági munkával.
Az új rendelet különösen az állattenyésztőket érinti súlyosan. A kormány becslése szerint körülbelül egyharmaduknak fel kell hagynia a munkával.
A feldühödött gazdák utakat és csomópontokat zárnak le, országszerte több helyen megbénítják a forgalmat, esetenként a halászok is csatlakoznak, hogy kifejezzék szolidaritásukat – tette hozzá a lap.
Az egyik ilyen megmozdulás során a tüntető gazdák földkupacokat raktak az autópályákra és főutakra, majd ezt üzenték a kormánynak: „ez az egyetlen föld, amit megkaptok!”.
Borítókép: Holland gazdák útlezárással tiltakoznak a német határhoz közeli A1-es autópályán 2022. június 29-én (Fotó: MTI/EPA/ANP/Vincent Jannink)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Evakuálják a lakosokat Parajdon
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.

Elindult Isztambulba az orosz delegáció
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.

Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: negyven gépet talált el Ukrajna
Az oroszok is reagáltak.

Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Sokan lettek milliomosok, itt vannak az ötös lottó nyerőszámai

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

Bunda volt? Sokan kifakadtak Katzenbach Andrea eredménye miatt

Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára

Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt

„Kést a magyarok torkára!” – A következő lépés Európa ukránosítása lesz (?)

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Magas a vérnyomásod? Ezeket az étrend-kiegészítőket jobb, ha elkerülöd

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze

Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország

Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Evakuálják a lakosokat Parajdon
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.

Elindult Isztambulba az orosz delegáció
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.

Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: negyven gépet talált el Ukrajna
Az oroszok is reagáltak.

Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.