Oroszország észszerűtlennek tartja Koszovónak a szerbekkel szemben támasztott követeléseit, és a konfliktusban Belgrádot támogatja – közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő újságírókkal. – Teljes mértékben támogatjuk Szerbiát. Mi a koszovói szerbek mellé állunk, úgy gondoljuk, hogy ezek teljesen észszerűtlen követelések – mondta Peszkov.
Moszkva teljes mértékben támogatja Szerbiát
A szerb–koszovói konfliktus eszkalálódásától tartanak Oroszországban.

Belgrád és Pristina között azt követően éleződtek ki ismét az ellentétek, hogy a koszovói kormány szombaton bejelentette: augusztus 1-jétől azok, akik szerbiai dokumentumokkal akarnak belépni Koszovóba, kilépési és belépési igazolást kapnak az átkelőknél, valamint a szerb rendszámtáblájukat is le kell cserélniük a belépésnél ideiglenes koszovói táblára. A hétvégén a határövezetben kialakult szembenállást követően Pristina amerikai felhívásra úgy döntött, hogy egy hónappal elhalasztja az intézkedés bevezetését.
Peszkov rámutatott, hogy a konfliktus eszkalálódását most ugyan sikerült elkerülni, de mindez csak egy hónapos halasztást jelent, ezért nagyon fontos, hogy a felek belátók legyenek. Hangsúlyozta, hogy a szerbek jogait maradéktalanul tiszteletben kell tartani.
Úgy gondoljuk, azoknak az országoknak, amelyek elismerték Koszovót és garanciavállalók, minden befolyásukat latba kell vetniük, hogy óvják a koszovói hatóságokat olyan meggondolatlan lépésektől, amelyek további eszkalációhoz vezethetnek
– mondta. Peszkov Oroszország és Szerbia kapcsolatait szövetségesinek, nagyon őszintének és nagyon mélynek nevezte. Kifejezte meggyőződését arról, hogy a viszony tovább fejlődik. A szóvivő szerint viszont nincs napirenden, hogy Belgrád csatlakozzon a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez (ODKB).
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint az el nem ismert koszovói köztársaságban történt fejlemények az Európai Unió közvetítő missziójának kudarcát bizonyítják.
Borítókép: Amerikai NATO-katonák egy eltorlaszolt út mentén a szerbek lakta Észak-Koszovóban. (Fotó: AFP/ Armend Nimani)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Korrupciós botrány ide vagy oda, Brüsszel nem zárja el a pénzcsapot Ukrajnának
Von der Leyen: Az orosz vagyonok felhasználása a leghatékonyabb mód Ukrajna finanszírozására

Kovács Zoltán: Döntöttek a németek, jöhet a kötelező sorkatonaság!
„A magyar kormány azonban nem engedi, hogy a fiataljainkat Ukrajnába vigyék!”

Zelenszkij titkos milliárdos ingatlanbirodalma? – A korrupcióellenes hivatal egykori nyomozója súlyos vádakat tett közzé
Előkerült egy felvétel.

Szijjártó Péter: A szankciók alóli mentesség érvényben van, amíg Orbán Viktor a magyar miniszterelnök és Donald Trump az amerikai elnök
Ha Orbán Viktor miniszterelnök nem jutott volna megegyezésre előző héten Washingtonban, nem sikerült volna mentességet kapni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk