Az iráni külügyminisztérium szerdán este reagált a történtekre határozottan elítélve Albánia döntését és „minden alapot nélkülöző állításait”.
„Átgondolatlan és a nemzetközi parketten szúklátókörű döntésre vall ezen ország megalapozatlan vádak által vezérelt döntése, hogy megszakítja velünk diplomáciai kapcsolatait” – olvasható a teheráni tárca állásfoglalásában.
„Irán, amely szintén áldozata volt kibertámadásoknak elutasítja és elítéli a kibertér felhasználását más országok életfontosságú infrastruktúrája elleni támadásokra. Ezen lépés jellege és harmadik országok szerepe az Irán elleni vádakban, terrorizmust támogató államok befolyásáról tanúskodik” – tette hozzá.
Az Egyesült Államok azonnali nyilatkozata és az ezen döntés támogatottsága az izraeli sajtóban arról árulkodik, hogy a politikai nyomásgyakorlás kampányát már előre eltervezték
– húzta alá az iráni külügyminisztérium.
A két ország viszonya 2014 óta feszült,
amikor is Albánia befogadta az Iránban terrorszervezetnek tekintett Népi Mudzsáhid Mozgalom (Mudzsáhidín-e-Halk) mintegy 3000 tagját. Albánia korábban többször is beszámolt arról, hogy sikeresen elhárított olyan iráni akciókat, amelyek ellenük irányultak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!