Először tárgyalt egymással a hegyi-karabahi harcok kiújulása óta hétfő este New Yorkban az azeri és az örmény külügyminiszter Antony Blinken, az amerikai diplomácia vezetője társaságában, hogy megbeszéljék a következő lépéseket – tudatta helyi idő szerint hétfő este az amerikai külügyminisztérium.
Az USA közvetít Azerbajdzsán és Örményország között
Antony Blinken hangsúlyozta: elejét kell venni a további erőszaknak és vissza kell térni a békefolyamathoz.

A múlt hét elején ismét kiéleződött harcokban azóta már több mint kétszáz ember halt meg. Ned Price amerikai külügyi szóvivő tudatta, hogy Blinken részvétét fejezte ki Ararat Mirzoján örmény és Ceyhun Bayramov azeri külügyminiszternek is. Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta továbbá, hogy elejét kell venni a további erőszaknak és vissza kell térni a békefolyamathoz. – Megbeszélték a következő lépéseket, és a miniszter arra kérte a feleket, hogy még a hónap vége előtt ismét találkozzanak – hangsúlyozta Price.
Az örmény külügyminisztérium szerint Mirzoján arra szólította fel Azerbajdzsánt, hogy minden fegyveres erejét vonja ki örmény területről, s egyúttal nemzetközi mechanizmusok életbe léptetését kérte a további eszkaláció megelőzése érdekében. Azerbajdzsán a múlt héten örmény provokációra hivatkozva indított támadást Örményország ellen. Megfigyelők szerint Baku azt igyekszik kihasználni, hogy az Örményország biztonságát garantáló Oroszország erejét az ukrajnai háború köti le.
Borítókép: Antony Blinken amerikai külügyminiszter a NATO brüsszeli központjában 2022. szeptember 9-én. (Fotó: MTI/AP pool/Olivier Matthys)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nyilatkozott az ukrán toborzók által halálra vert magyar férfi szomszédja
Exkluzív interjú az ukrajnai terrorról.

Nem tudott magyarázattal szolgálni a magyar férfi halálára az ukrán nagykövet
Berendelték a külügyminisztériumba Sándor Fegyirt.

Működött a brüsszelita szavazógép, túlélte a bizalmatlansági indítványt Von der Leyen
Hatalomban tartották a „vörös ladyt”.

Lövöldözés Kijevben: megölték Volodimir Zelenszkij kulcsemberét
Diverziós tevékenységgel foglalkozhatott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nyilatkozott az ukrán toborzók által halálra vert magyar férfi szomszédja
Exkluzív interjú az ukrajnai terrorról.

Nem tudott magyarázattal szolgálni a magyar férfi halálára az ukrán nagykövet
Berendelték a külügyminisztériumba Sándor Fegyirt.

Működött a brüsszelita szavazógép, túlélte a bizalmatlansági indítványt Von der Leyen
Hatalomban tartották a „vörös ladyt”.

Lövöldözés Kijevben: megölték Volodimir Zelenszkij kulcsemberét
Diverziós tevékenységgel foglalkozhatott.