Felháborodtak az olasz családok: leszbikus pár a Peppa Pig gyermeksorozatban
Hatalmas felháborodással fogadták az olasz családok a rózsaszín malacról szóló gyermekfilm genderrel átitatott, új változatát. Az olasz gyermekcsatornákon 2004 óta vetítik Mark Baker és Neville Astley brit rendezők Peppa Pig című rajzfilmjét, amely a napokban újabb szereplővel bővült. Az óvodások és kisiskolások körében igen közkedvelt sorozatban egy leszbikus pár jelent meg, akik közösen nevelik kislányukat. Maga a kislány úgy mutatja be szüleit a közönségnek, hogy az egyik édesanyja orvos, a másik pedig spagettit főz. Tizennyolc év után először jelenik meg a rajzfilmben szivárványcsalád, az Ansa hírügynökség szerint két évvel azt követően, hogy Amerikában aláírásgyűjtést kezdeményeztek azért, hogy a rózsaszín disznócsaládról szóló rajzfilmben gendertartalmak szerepelhessenek. Az olasz közönség hatalmas felháborodással fogadta ezt a fajta érzékenyítést. Arra kérik a szerzőket, hogy hagyják ki a gyermekeket az ideológiai őrületből és hagyatkozzanak a korosztályuknak megfelelő tartalmakra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!