Podgorica központjában tárolják a veszélyes anyagokat
Az elmúlt időszakban a helyi média többször is arról számolt be, hogy a podgoricai legfelsőbb bíróság helyiségeiben bizonyítékként lefoglalt kábítószerek, fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tárolása biztonsági és egészségügyi kockázatot jelent az alkalmazottak számára. De nem csak rájuk veszélyesek ezek az anyagok.
Egyes vélemények szerint némely bűnbanda számára csábító lehet az, hogy a főváros központjában található a bíróság épülete, az iratokkal és bizonyítékként szolgáló anyagok tárolására szolgáló helyiségekkel együtt.
Elemzők úgy vélik ez biztonsági kockázatot jelent az országra nézve.
A helyzet megoldása érdekében a montenegrói kormány a nyáron úgy döntött, hogy több mint két tonna jogerős bírósági határozatokkal elkobzott kábítószert kell megsemmisíteni, hogy helyet szabadítsanak fel olyan anyagok tárolására, amelyekkel kapcsolatban jelenleg is eljárás folyik.
Újabb rekordot döntött a kábítószerfogásokban az ország
Montenegróban az utóbbi időben némi előrelépés történt a szervezett bűnözés elleni küzdelemben. Erről az Európai Bizottság éves jelentése is említést tesz. Brüsszel szerint pozitívak a fejlemények a tavalyi ajánlások teljesítésében, különös tekintettel a bűnügyi nyomozások hatékonyságában. Az EB értékeli, hogy a balkáni országban új stratégiát fogadtak el a terrorizmus, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére vonatkozóan.
Úgy fogalmaznak a jelentésben, hogy a szervezett bűnözői csoportok néhány kulcsfiguráját letartóztatták, és újabb rekordot értek el a kábítószer-lefoglalások terén is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!