Raphael Warnock a szavazatok 97 százalékának összesítése után mintegy 40 ezer szavazattal állt republikánus kihívója, Herschel Walker előtt, ami behozhatatlan előnyt jelent.
A demokrata Raphael Warnock győzött Georgiában a megismételt szenátusi választáson
Négy héttel ezelőtt hasonlóan szoros küzdelemben szintén a demokrata jelölt győzött.

Négy héttel ezelőtt hasonlóan szoros küzdelemben szintén a demokrata jelölt győzött, akkor 37 ezer voks volt a két politikus közötti szavazatkülönbség.
A választást azért kellett megismételni, mert november 8-án egyikük sem szerezte meg a szavazatok több, mint 50 százalékát.
A demokrata győzelem azt jelenti, hogy a kongresszus felsőházában, a szenátusban a következő két évben 51-49 arányú demokrata többség lesz. Az alsóházban, a képviselőházban már korábban eldőlt, hogy a republikánusok lesznek többségben: 223 képviselővel rendelkeznek majd, míg a demokraták 212-vel.
További Külföld híreink
Az új, 118. kongresszus január 3-án alakul meg Washingtonban.
Borítókép: Raphael Warnock demokrata párti jelölt és jelenlegi szenátor a Georgia állambeli Atlantában kampányol (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Közösségi összefogással próbál túlélni Ukrajna lakossága
Több mint ezer toronyházban már egy hónapja nincs fűtés.

Szijjártó Péter: Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról
Ugyanakkor egy ilyen törékeny időszakban könnyen veszélybe kerülhetnek a nehezen elért eredmények.

Magyarországon olajellátási vészhelyzetet akarnak előállítani a választások előtt
Újra berendelték a kijevi nagykövetségi ügyvivőt – jelentette be Szijjártó Péter.

Kövér László: Európa bajban van és sürgős változásokra van szükség
A V4-es házelnökök egyetértettek abban, hogy Európa versenyképességi és demográfiai kihívásokkal küzd, amelyek sürgős változtatásokat igényelnek – mondta Kövér László.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Közösségi összefogással próbál túlélni Ukrajna lakossága
Több mint ezer toronyházban már egy hónapja nincs fűtés.

Szijjártó Péter: Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról
Ugyanakkor egy ilyen törékeny időszakban könnyen veszélybe kerülhetnek a nehezen elért eredmények.

Magyarországon olajellátási vészhelyzetet akarnak előállítani a választások előtt
Újra berendelték a kijevi nagykövetségi ügyvivőt – jelentette be Szijjártó Péter.

Kövér László: Európa bajban van és sürgős változásokra van szükség
A V4-es házelnökök egyetértettek abban, hogy Európa versenyképességi és demográfiai kihívásokkal küzd, amelyek sürgős változtatásokat igényelnek – mondta Kövér László.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!