Az Ukrajnának küldött amerikai pénz nem adomány, hanem befektetés a globális biztonságba és demokráciába – jelentette ki az ukrán elnök az amerikai kongresszusban tartott beszédében szerda este. Volodimir Zelenszkij azt ígérte, hogy a támogatást a lehető legnagyobb felelősséggel használják fel, ami segítséget ad ahhoz, hogy felgyorsítsák a győzelmet.
Zelenszkij: Az Ukrajnának küldött amerikai pénz nem adomány
Az ukrán elnök szerint senki nem érezheti magát biztonságban egy ilyen háború idején.

Az államfő a képviselőház és szenátus együttes ülésén megköszönte a kongresszus által korábban megszavazott pénzügyi támogatási csomagokat. Kifejtette, hogy harctéren az orosz erők fölényben vannak a lőszert és tüzérségi eszközöket tekintve, amit az Ukrajnának támogatásként szállított eszközök ellensúlyoznak ugyan, de megjegyezte, hogy ezek nem elegendők.
Az amerikai katonai eszközök felhasználását illetően Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy soha nem kért amerikai katonákat a tankok és egyéb eszközök kezeléséhez, azt az ukrán katonák elsajátítják.
A világ annyira összekapcsolt, kölcsönösen függő, hogy senki nem állhat a félre a háború hatásai elől az Egyesült Államoktól Kínáig, Európától Latin-Amerikáig, és senki nem érezheti magát biztonságban egy ilyen háború idején
– hívta fel a figyelmet.
Az elnök arra is kérte az amerikai törvényhozókat, hogy segítsenek megvalósítani az általa javasolt tízpontos béketervet, valamint sürgette őket, hogy Oroszország felelősségre vonása részeként fokozzák a Moszkva elleni szankciókat.
Az ukrán elnök szerdán a déli órákban érkezett az amerikai fővárosba. Először Joe Biden fogadta a Fehér Házban, ahol az amerikai elnök hivatalosan is bejelentette, hogy az Egyesült Államok 1,8 milliárd dollár pótlólagos katonai támogatást nyújt Ukrajna számára, amelynek része Patriot nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer is.
Az ukrán elnök hivatalos programját a kongresszus tagjai előtt tartott beszéd zárta. Az amerikai törvényhozás ezen a héten elfogadhatja az Egyesült Államok 2023-as 1700 milliárd dollár kiadásról szóló költségvetését, amelyben 45 milliárd dollárt szánnak Ukrajna támogatására.
A háború idén február 24-i kezdete óta Volodimir Zelenszkij első alkalommal járt hivatalos látogatáson külföldön.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadja Joe Biden amerikai elnök és a felesége, Jill Biden a washingtoni Fehér Háznál 2022. december 21-én. (Fotó: MTI/EPA/Sipa USA/Oliver Contreras)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel hadigazdálkodást vár el a tagállamoktól
Fontos, hogy most minél több magyar üzenje meg, nem fizetünk – emelte ki Facebook-oldalán Hidvéghi Balázs, aki a nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet.

Zelenszkij az aranyvécét tojó tyúk
Manfred Weber arról álmodik, hogy európai katonák mennek Ukrajnába.

Folytatódnak a brutális kényszersorozások Ukrajnában + videó
A TCK toborzói nem válogatnak a módszerekben.

Globál Nógrádi Györggyel – Egyetlen út mentheti meg Európát
Münchenben komplett országok sorsa dőlhet el.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel hadigazdálkodást vár el a tagállamoktól
Fontos, hogy most minél több magyar üzenje meg, nem fizetünk – emelte ki Facebook-oldalán Hidvéghi Balázs, aki a nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet.

Zelenszkij az aranyvécét tojó tyúk
Manfred Weber arról álmodik, hogy európai katonák mennek Ukrajnába.

Folytatódnak a brutális kényszersorozások Ukrajnában + videó
A TCK toborzói nem válogatnak a módszerekben.

Globál Nógrádi Györggyel – Egyetlen út mentheti meg Európát
Münchenben komplett országok sorsa dőlhet el.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!