Donald Trumpot méltatja hamarosan megjelenő könyvében Ron DeSantis

Tudtam, hogy Trump támogatásának köszönhetően megismerik a nevem − áll a floridai kormányzó könyvében.

Magyar Nemzet
2023. 02. 25. 20:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

− Trump egyfajta egyedülálló „sztárerőt” hozott a versenybe − áll Ron DeSantis floridai kormányzó jövő kedden megjelenő Courage to be Free (Bátorság szabadnak lenni) című könyvében. A republikánus politikus a 2016-os elnökválasztási verseny kapcsán méltatta az egykori elnököt, aki most legfőbb vetélytársa lehet a jövő évi előválasztáson. Sokan ugyanis úgy gondolják, hogy DeSantis könyve egyfajta előjele elnökjelölti ambíciói bejelentésére, s ez nem is alaptalan. A kormányzó korábban is írt már könyvet, melynek megjelenésének időpontja összeegyeztethető DeSantis politikai karrierjének kezdetével. Abban a könyvben éppen Barack Obama akkori elnök − a kötetet 2011-ben adták ki − politikáját boncolgatja és kritizálja az akkor a kongresszus alsóházának képviselőhelyére pályázó, harmincas éveiben járó haditengerészeti ügyész. 

Tudtam, hogy Trump támogatásának köszönhetően a floridai republikánusok megismerik a nevemet, és biztos voltam benne, hogy jó jelöltnek fognak tartani

ismeri el a korábbi elnök szerepét 2018-as kormányzóvá választásában DeSantis. 

Az, hogy a floridai kormányzó ilyen elismerő hangnemben ír jövőbeni potenciális versenytársáról, már csak azért is meglepő, mivel Trump ennek a szöges ellentétét csinálja. Mióta bejelentette 2024-es indulását tavaly novemberben, több ízben szállt bele DeSantisba, álszentnek, csak nevében republikánus globalistának nevezve vetélytársát. 

Legutóbb saját, Truth Social nevű közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Floridában már jóval DeSantis előtt is jól mentek a dolgok. Az emberek New Yorkból a magas adók és a bűnözés miatt menekülnek Floridába, nem pedig a kormányzó miatt.”

Ezzel a korábbi elnök arra a DeSantis által gyakran hangoztatott kommunikációs panelra utalhatott, miszerint a republikánus és demokrata szavazók egyaránt Floridába menekülnek az északi államokból, mivel itt vannak egyedül biztonságban a woke ideológia őrültségei elől. DeSantis ezekre a támadásokra érdemben általában nem szokott reagálni, sokak szerint ezzel próbálja megakadályozni, hogy az előválasztási kampány sárdobálásig fajuljon.

Donald Trump egyébként vezeti a közvélemény-kutatásokat: egy friss felmérés szerint a korábbi elnökre a republikánus szavazók 45 százaléka voksolna, DeSantisra 32 százalék, miközben 14 százalék valaki mást látna szívesen pártja elnökjelöltjeként a 2024-es elnökválasztáson. 

A floridai kormányzó egyébként éppen a hétvégén tartott támogatói gyűlést Floridában, ahol több, Donald Trumpot a kezdetek óta támogató republikánus politikus is feltűnt.

Borítókép: A Republikánus Párt legnépszerűbb elnökjelölt-várományosai, Donald Trump és Ron DeSantis egy­aránt ellenzik az ukrajnai háborút (Fotó: Europress/AFP)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.