A kínai technológia, ami ellen az amerikai légvédelem is hatástalan lehet

Kínai mérnökök egy új technológia fejlesztésén dolgoznak, mely a legmodernebb légvédelmi rendszereket is komoly nyomás alá helyezheti. A légvédelmi radarok megzavarása nem új keletű taktika, ugyanakkor arra, hogy ezt az űrből is meg lehet oldani, még nem gondoltak. A mérnökök szerint ugyanakkor soha nem fogják „erős ellenféllel” szemben bevetni.

2023. 02. 25. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kínai katonai mérnökök olyan technológia fejlesztésén dolgoznak, amely a legmodernebb légvédelmi rendszereket is hatástalanná teheti – derül ki a South China Morning Post angol nyelvű hongkongi hírportál cikkéből. Az új rendszer lényege, hogy az űrből hamis jeleket küldenek a túlterhelni kívánt rakétavédelmi rendszerek felé, ezáltal azok nem tudják, mely célpontok valósak és melyeket generáltak megtévesztésre. A projektet ebben a hónapban mutatták be először a nyilvánosságnak, valamint közölték, hogy annak működését igazoló számítógépes szimulációt is végeztek. Mivel a tesztek pozitív eredménnyel zárultak, így a fejlesztés a következő fázisába léphet.

A légvédelem túlterhelése

A támadás színlelése a modern légi hadviselés egyik legrégebbi és leghatásosabb trükkje. Akkor mégis miben más a kínai projekt az eddigieknél? Ez a szimuláció részletes leírásából derül ki. Ennek során egy ballisztikus rakétát lőttek ki – mely nem volt felszerelve sem nukleáris, sem hagyományos robbanófejjel – egy képzeletbeli ellenségre, akinek légterét a legkorszerűbb légvédelmi rendszer védte. Miután elérte a megfelelő, atmoszférán túli magasságot, a rakéta három kisebb űrszondát lőtt ki, melyek műszerei felvették az ellenséges radarhálózat jeleit és „fantomjeleket” küldtek vissza. 

Így a robbanófej nélküli rakétát sokkal nagyobbnak érzékelték, mint amilyen valójában volt. Ezért a szimulált ellenség elfogórakétát lőtt ki a „szellemrakétára”.

A fantom űrcsapás folyamata. Fotó: Daily Mail

Ez a trükk hasonló ahhoz a régóta használt stratégiához, melynek során több repülőgép manipulált jeleket küld különböző frekvenciákon működő és különböző helyszíneken lévő radarok felé, mellyel egy teljes radarhálózat megtéveszthető. Ugyanakkor – áll a mérnökcsapat beszámolójában – egészen eddig nem gondolták, hogy ugyanezt az űrben is meg lehet valósítani. A szimulációban tesztelt három űrszonda csak a kezdet, a technológia ennél több zavarórendszerrel is felszerelhető, ennek köszönhetően rengeteg fantomjel küldhető az ellenséges légvédelem radarjaira. 

Ez azért lényeges, mivel minden légvédelmi rendszer csak bizonyos számú célpontot tud semlegesíteni. 

Ha a fantomjelek küldését követően vagy aközben valódi robbanófejjel felszerelt rakétákat indítanak, azok sokkal kisebb ellenállásba ütköznének.

Stratégiai elrettentés

Ugyanakkor az új technológiának is vannak határai. Egy komplett légvédelmi rendszernek nemcsak szárazföldi radarok, hanem műholdak, hadihajók, valamint egyes esetekben nagy magasságban repülő léggömbök is a részei. Ezekre a megfigyelőeszközök garmadáját lehet felszerelni a hőérzékelő szenzoroktól kezdve az optikai távcsövekig. Kérdéses, hogy ezeket a – kifejezetten a szárazföldi radarokra specializálódott – jelzavaró űrszondák hogyan tudják kijátszani. Emellett számos, a projektben részt nem vevő tudós szerint egy ilyen technológia könnyen nukleáris válaszcsapást válthat ki. A fejlesztést végző kutatók ugyanakkor hangsúlyozták: 

valószínűleg sosem fogják bevetni egy „erős ellenféllel” szemben, inkább a stratégiai elrettentésben lehet fontos szerepe.

A projekt eredményeinek napvilágra hozatalának időpontja valószínűleg nem véletlen. Az elmúlt hetekben Washington és Peking között egyre intenzívebb diplomáciai vihar alakult ki, miután az amerikai légvédelem lelőtt egy, a légterében repülő kínai kémléggömböt. Ezt követően az Egyesült Államok azzal vádolta meg Kínát, hogy fegyvereket készül szállítani Oroszországnak, melyeket Ukrajnában vethet be Moszkva. Joe Biden amerikai elnök pedig pénteken irracionálisnak nevezte Peking 12 pontból álló ukrajnai béketervét, emellett pedig arról szóló hírek is megjelentek, hogy Washington növeli a Tajvanon állomásozó katonáinak számát az elkövetkező hónapokban.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Twitter)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.