Magyarország tíz tonnányi segélyszállítmányt küldött Törökországba + videó

Magyarország tíz tonnányi segélyszállítmányt küldött Törökországba a földrengés utáni nehéz helyzet kezelése érdekében, a csomag elsősorban olyan eszközöket tartalmaz, amelyek segítenek az emberek ideiglenes elhelyezésében és orvosi ellátásában, a tél átvészelésében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ankarában.

MAGYAR NEMZET
Forrás: MTI2023. 02. 27. 10:07
Fotó: MARTON_KIRALY
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter arra is kitért, hogy 

a magyar és a török kormány a jövőben is a béke hangját próbálja majd erősíteni a nemzetközi politikában, ahogyan tették eddig is.

„Ez számunkra kritikus fontosságú kérdés, tekintettel arra, hogy Ukrajna szomszédai vagyunk” – mondta. 

Hozzátette: nagyra becsüljük, hogy Törökország a béke hangját erősíti, „hiszen nekünk, magyaroknak egyértelműen az az érdekünk, hogy az Ukrajnában zajló háború minél előbb véget érjen, mert csak így lehet biztosítani az emberéletek megmentését” – hangoztatta.

Leszögezte, hogy Magyarország azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szeretne, és hogy a tárgyalások nem teljesen reménytelenek, azt éppen Törökország példája bizonyítja, hiszen az eddigi egyetlen sikeres közvetítési kísérlet Ankarához fűződik a gabonaszállítás újraindítása kapcsán.

Borítókép: Szijjártó Péter Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel (Forrás: Facebook)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.