A püspökök arra is felhívják a figyelmet, hogy isten a maga képére teremtette az embert, de az emberek maguk nem teremthetik meg és nem sajátíthatják el az emberi természetet. Senki sem a rossz testben születik meg, az emberi lélek sosem kerülhet más testbe vagy a rossz testbe – hangsúlyozzák. Végezetül arra ösztönzik a katolikus egészségügyi intézményeket, hogy a nemi indentitászavarban szenvedők szenvedését igyekezzenek csillapítani, de tartsák tiszteletben az emberi test alapvető rendjét.
A püspöki konferencia közleménye annak fényében érdekes, hogy az amerikai kormányzat egészségügyi államtitkára, a transzneműségét nyíltan vállaló Rachel Levine a napokban arról beszélt: a kiskorúak nemének orvosi megváltoztatása hamarosan egy normális és bevett eljárás lesz. Egy egészségügyi szakembereket összefogó országos szervezet, a Do No Harm elnöke, Stanley Goldfarb erre reagálva azt mondta: nincsen bizonyítékunk arra, hogy a nemet módosító hormonokkal és pubertásgátlókkal kezelt gyerekek mentális egészsége javult volna, sőt a Washingtoni Egyetem kutatása éppen az ellenkezőjét állapította meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!