Meghalt egy utas a fedélzeten, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Tisztázatlan körülmények között hunyt el az utas.

Magyar Nemzet
Forrás: Mirror2023. 04. 04. 14:24
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Útközben vesztette életét egy utas a Jet2 Teneriféről Manchesterbe tartó járatán vasárnap este. A gép már három órája úton volt, amikor riasztották az orvosi stábot, hogy valaki rosszul lett – írja a Mirror

A fapados légitársaság Teneriféről Manchesterbe tartó járatán eddig tisztázatlan körülmények között hunyt el az utas. A szemtanúk arról számoltak be, hogy a nőt férfi kísérője segítette ki a mosdóba három órával az indulás után. A nő feltűnően rossz állapotban volt a többi utas szerint, mindenki egyből tudta, hogy baj van.

A bajba jutott utast ekkor a légiutas-kísérők lefektették a mosdó előtti részre, és próbáltak segíteni neki, de láthatóan eredménytelenül. Ezt követően a személyzet egy tagja riasztotta a fedélzeten lévő egészségügyi személyzetet, a repülőgép pedig hirtelen irányt váltott a legközelebbi repülőtér felé. Az utas életét nem sikerült megmenteni a leszállás után.

Borítókép: Jet2 légitársaság (Fotó: Mirror)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.